Lőrinc
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Putyint is várják a Fiumei útra

2012.09.27. 00:19
Várhatóan hatmillió euróért újítják fel orosz pénzből a Fiumei úti Sírkert szovjet sírjait és a székesfehérvári orosz temetőt. A Fiumei úti temetőben négyezer elhunyt katonát azonosítanak, ha elkészülnek, feltehetően Putyin adja át a felújított parcellát.

„A kerepesi temetőben a szovjet hősi temetőt éppen nagy munkagépekkel semmisítik meg" – írta egy olvasónk, a helyszínre érkezve azonban kiderült, hogy ennek éppen ellenkezője zajlik, ráadásul a munkálatok már néhány hónapja elkezdődtek.

Az emléktáblák oldalt, a földút mentén sorakoznak, a középen álló emlékoszlop fel van állványozva, miközben markolók és munkások dolgoznak a Fiumei úti Sírkertben körbekerített szovjet parcellán. Egy temetés kedd délelőtt rövid időre félbeszakította a munkálatokat, de ezen kívül csak akkor állt a felújítás, amikor a területen talált kézigránát, majd pedig aknavető gránát miatt kétszer is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek.

Az orosz Nemzedék (Pokolnyije) Alapítvány tulajdonosa, Andrej Szkocs április 23-án a budapesti Orosz Kulturális Központban ismertette a szovjet katonai emlékmű felújítási terveit. A Forbes listáján a 255. helyén szereplő orosz milliárdos, egyben már negyedik ciklusban Vlagyimir Putyin Egységes Oroszországért pártjának parlamenti képviselője elmondta, hogy az összes sírkövet és emlékművet teljesen felújítják, a területet rendezik, emellett egy kápolnát is felépítenek. Szkocs eddig már több mint 200 millió dollárt fordított jótékonysági célokra világszerte.

Még Putyin rendelte el 2007-ben, hogy világszerte helyre kell hozni az elesett szovjet katonák temetőit. A Kerepesi úton lévő emlékhely a második a sorban, az első nagyszabású rekonstrukció Kínában, az orosz-japán háborúban kulcsszerepet játszó Port Arthurban valósult meg. Annak a beruházásnak a költségei 15 millió dollárt öleltek fel.

Kína után Magyarországon indult és fejeződik be a következő nagy projekt: a Fiumei úti parcella és a székesfehérvári orosz temető felújítása együtt várhatóan hatmillió euróba fog kerülni. Gyalay Imre, a beruházó képviselője, az öt hónapja indult projekt koordinátora szerint Szkocs ezt azzal indokolta, hogy a szívéhez közel álló országok kerülnek előre. A felújítások ugyanakkor folyamatosan folynak más országokban is.

„Teljesen át lesz variálva a parcella, a régi szobrokat restaurálják, illetve az eddig ismeretlen nevek is felkerülnek a sírokra" – mondta a helyszínen Gyalay. Elmondása szerint a felújításhoz maximális támogatást és segítséget kaptak a magyar oldal részéről.

A koordinátor szerint a parcella állapota indokolta a rekonstrukciót, de emellett az is fő szempont volt, hogy feloldottak titkos archívumokat például a Honvédelmi Minisztériumban, és több rokon is jelentkezett. A felújítás végére rendszeresítik, hogy kik, és hol voltak eltemetve.

Magyarország területén 140-220 ezer orosz katona esett el a harcokban, közülük 7280-an nyugszanak a 1,5 hektáros területen. 3500 személyazonosságát ismerték eddig, de a mai napig tart a kutatómunka a többiek azonosítására. Az archívumok feloldásával több mint négyezer új név kerülhet be a rekonstrukció végére.

Az ilyen jellegű munkálatoknál számolni kell a helyszínen előkerülő esetleges második világháborús fegyverekkel, ez ezúttal sem történt másként. Ezeknek a katonáknak a többségét télen temették, amilyen gyorsan tudták, sokszor nem motozták meg őket, így fordulhatott elő, hogy egyikük zsebében egy kézigránát maradt, míg egy aknavetőgránát lövedéke is itt csapódott be. Utóbbi miatt éppen a múlt héten kellett kiszállniuk a tűzszerészeknek.

Gyalay elmondta, hogy Kínában a Port Arthur-i emlékhely átadásnál Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök vett részt, Budapestre viszont várhatóan az azóta harmadszor is elnökké választott Vlagyimir Putyin jön el. Ezért is időzítették az átadás tervezett időpontját a május 9-i, orosz győzelmi ünnepségek elé.

Tizenhét éve él a hadisíregyezmény

Az orosz és a magyar állam között 1995-ben kötött hadisíregyezmény is megtiltja a temetők felszámolását. Ennek az egyezménynek köszönheti fennmaradását a Szabadság téri szovjet emlékmű éppen úgy, mint a doni magyar emlékmű.

Az oroszországi magyar hadisírok államilag szervezett rendbetétele 1997-ben kezdődött a magyar és az orosz kormány között az egyezmény alapján. Ez most a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályának hatáskörébe tartozik. Az orosz fél részéről a „Vojennije Memoriali” Nemzetközi Katonai Emlékmegőrző Együttműködési Társaság a kijelölt partnerszervezet, olvasható a kormany.hu-n.

A magyar delegáció, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter áprilisban koszorúkat helyezett el a voronyezsi és a gremjacsjei szovjet hősi emlékműnél, a boldirevkai I. Magyar Központi Katonai Temetőben, majd öt magyar katona földi maradványait újratemették a II. Magyar Központi Temetőben.