Előzetesben a milliárdos adócsalás gyanúsítottjai

2012.10.04. 19:57
Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Városi Bíróság egy több mint egymilliárd forintos adócsalás miatt indult adóhatósági eljárás kapcsán – közölte Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája.

Az egyik gyanúsított tudomásul vette az intézkedést, hárman fellebbezést jelentettek be, így esetükben az előzetes letartóztatásba helyezésről szóló döntés nem jogerős. Valamennyi gyanúsított tett vallomást, de tagadták a terhükre rótt cselekményeket.

A bíróság megítélése szerint mind a négyük esetében fennáll az összebeszélés, az eljárás hátráltatása, a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye, kettejüknél pedig a bűnismétlésé is, mivel ők korábban hasonló cselekményeket követtek el. Egyikük, ezek miatt, próbaidejét tölti.

Az M1 Híradója kedd este számolt be arról, hogy milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hírműsorban elhangzott: a bűnszervezet a gyanú szerint tavaly és az idei év első felében ötmilliárd forint értékben adott el gabonát, a mintegy 1,3 milliárdnyi adót azonban nem fizették meg az értékesítés után. A közlés szerint a csoport a fordított áfa bevezetése miatt hagyott fel tevékenységével.

A nyomozók négy megyében és a fővárosban félszáz helyszínen egyszerre tartottak házkutatást; kedd hajnalban öt embert vettek őrizetbe, és javasolták előzetes letartóztatásba helyezésüket. 
A gyanúsítottak között van a rendőrség és a határőrség egy-egy volt operatív felderítő tisztje is – hangzott el a híradóban.