Miért rohanna Bajnai?

„Bajnai Gordon nem halogathatja sokáig a döntést, hogy visszatér-e a politikába" – mondta a közelmúltban Oszkó Péter, Bajnai Gordon volt pénzügyminisztere egy, a volt miniszterelnök visszatérését firtató kérdésre. Az eredeti és a más lapokban is szemlézett interjút szocialista politikusok is lelkesen lájkolgatták, miközben az MSZP-ben még senki sem indokolta meg, hogy miért ne lehetne automatikusan a pártelnök Mesterházy Attila, a párt 2014-es miniszterelnök-jelöltje. Maga Mesterházy is azt mondta nemrég, hogy korai még a kérdést feszegetni.

Egy biztos: ha az MSZP-ben működnek a 2000-es reflexek (és miért ne működnének, az akkori szereplők közül sokan ma is aktívak), és az MSZP népszerűsége a jelenlegi szinten stagnál, akkor kizárt, hogy Mesterházyból miniszterelnök-jelölt legyen. 2001-ben ugyanis Kovács László akkori pártelnökből azért nem lett miniszterelnök-jelölt, mert az MSZP megindult a lejtőn, és már csak éppen egy csöppet vezetett a kormányzó Fidesz előtt, de az akkori történéseket a későbbiekben még kifejtjük.

Ha egy pillantást vetünk az 1998 és 2002 közötti, Orbán Viktor első miniszterelnökségével telt választási ciklusra, akkor a miniszterelnök-jelöltség kérdését halogató Mesterházynak és az indulását már-már Németh Miklós-i módon lebegtető Bajnainak igaza van.

2000 októberében, a ciklus harmadik évének elején az MSZP-nek – habár akkor is elég nagy nyomás nehezedett a pártra – esze ágában nem volt megnevezni a miniszterelnök-jelöltjét. Igaz, volt egy nem elhanyagolható különbség: 2000 őszén a biztos szavazók körében az MSZP 33 százalékkal vezetett a 21 százalékos Fidesz előtt (innen tornászták le magukat a szocialisták néhány hónap alatt, a kisgazda belviszályok miatt ugyanis megerősödött a Fidesz). A párt egyedül szóba jöhető szövetségese, az SZDSZ 3 százalékon állt.

2012-ben a Fidesz vezeett 43 százalékkal a 28 százalékos MSZP előtt, a baloldalon az LMP 7, a DK 6 százalékon állt. (Az 1998-as és a 2012-es adatok is a Mediántól származnak.)

Előrehozott választástól rettegtek

Az MSZP-t a Fideszéhez képest alacsony népszerűsége most akár arra is sarkallhatja, hogy mielőbb dűlőre jusson a miniszterelnök-jelölt kérdésében. Ahogy történt az 2001-ben, amikor az említett népszerűségvesztés miatt a Köztársaság téri pártházban már egy Fidesz által kierőszakolt előrehozott választás rémképe sejlett fel. Kovács 2001 tavaszán: „A legnagyobb kormányzópárt a kormányzat súlyos szakmai-politikai-erkölcsi válságából egy esetleges előrehozott választással próbál kijutni." (Mellesleg az ötletadó akár a háttérben dolgozó Gyurcsány is lehetett, aki a személyi döntések felgyorsítása érdekében 2011-ben előrehozott választással riogatta a baloldalt.)

Összehívtak hát 2001 júniusára egy kongresszust, és pajzsra emelték Medgyessy Pétert. Ma már különösnek tűnik, hogy többen azzal támadták a döntést: miért ilyen korán? Ennyi idő alatt szétcincálhatják az MSZP programját, kikezdhetik Medgyessyt, sőt kiderülhet róla egy és más, ahogy máig rejtélyes módon ki is derült, de csak a választás után.

Mondjuk a játékszabályok is mások voltak akkoriban, nem volt például előzetes regisztráció, ami simán elvezethet – tavaszi választást feltételezve – egy szeptemberi kampánykezdethez. Ebben az esetben viszont minden bizonnyal Kovácsék se vártak volna Medgyessy megnevezésével júniusig.

Merüljünk hát el az ezredforduló szocialista politikai mocsarában, hogy kiderüljön: milyen út is vezetett a volt pénzügyminiszter, a választásokon magát addig soha meg nem mérető Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltségéhez?

Medgyessy egyre aktívabb lett

Az elveszített 1998-as országgyűlési választás után politikai szerepe nem volt, pártrendezvényeken nem vett részt. Elnökké választotta az Inter-Európa Bank Rt. igazgatósága, egy-két előadást tartott Békesi Lászlóval, egy másik szocialista volt pénzügyminiszterrel, felbukkant a közgazdász-vándorgyűléseken, konferenciákon, de hogy politikai szerepre készülne, arra az égvilágon semmi sem utalt.

Így volt ez 2000 januárjáig, még a ciklus közepén sem jártunk, amikor a Népszava megpendítette, hogy „egyes MSZP-s körök akár a párt miniszterelnök-jelöltjének is el tudnák képzelni". Ez akár a mai Bajnairól is elmondható, sőt, egy ilyen felvetésre akár Bajnai is mondhatná azt most, amit akkor Medgyessy: nem tagja egyetlen pártnak sem, és e pillanatban nem is létezik olyan formáció, amihez szívesen csatlakozna.

Pár hónappal később azonban érezni lehetett, hogy valami van az MSZP és közte. Felvetődött a neve az MSZP esetleges köztársaságielnök-jelöltjeként, de a párt végül nem állított ellenjelöltet Mádl Ferenccel szemben. Az első tavaszi napsugarak pedig a szabadba csalták, és olyan, szocialistává lett volt kommunista politikusokkal tüntetett az MTV székházánál a sajtószabadság mellett, mint Horn Gyula, Suchman Tamás, Baja Ferenc vagy Gál Zoltán.

És akkor jött a Tenkes kapitánya

2000 nyarára úgy tűnt, Medgyessy minden (nem túl nagy) erőfeszítése hiábavaló volt. Hogy miért? 1999-ben még maga Németh Miklós jelentette be, hogy újabb négy évvel meghosszabbította szerződését a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), ahol személyzeti ügyekért felelős alelnökként dolgozott.

1999 végén, 2000 elején azonban egyre több MSZP-s politikus, köztük Horn Gyula miniszterelnök játszott el a gondolattal a nyilvánosság előtt: mi lenne, ha Németh Miklós hazatérne? 2000 januárjának első napjaiban magánlátogatásra haza is jött, találkozott az MSZP vezetőivel, lakossági fórumokon is részt vett, ahol feltűnő volt a nyolcvanas évek tőről metszett reformkommunistáit idéző beszédmódja. Még az is felmerült (nem a Fideszben), hogy a Fidesz és az MSZP közösen jelölje őt köztársasági elnöknek 2000-ben, mint egy olyan politikust, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a rendszerváltásban. (Az ötlet kísértetiesen emlékeztet Medgyessy miniszterelnöki javaslatára a közös, összpárti európai parlamenti választási listáról.)

A bomba 2000. február 3-án, Orbán Viktor Vigadóban elmondott évértékelőjének napján robbant, amikor az EBRD – mintha csak egy koreográfia része lenne – közleményt adott ki arról, hogy kilenc évi szolgálat után Németh Miklós hazatér.

Ultimátum lett Németh veszte

„Hívtak, jövök, segítek" – ezek voltak Németh Miklós első szavai, miután májusi, tényleges hazaköltözése után találkozott Kovács László pártelnökkel. A kettejük közötti viszony feszültségét jól jellemzi, hogy a nagy tekintélyű Némethnek tíz év távollét után a szürke háttérembernek tartott egykori külügyi államtitkárával kellett egyeztetnie a jövőjéről.

A nyarat végighaknizta az országban (több programon vett részt, mint az elnökség tagjai együttvéve), de igazából senki sem tudta, hogy mi lesz az MSZP-vel, ahol kimondva-kimondatlanul bár, de két volt miniszterelnök (Horn és Németh) és a pártelnök Kovács László ácsingózott a hatalomra. (Németh és Kovács kimondta: előbbi a hatvani városi tévében, utóbbi pár nap múlva egy városligeti MSZP-s rendezvényen.) A rivalizálás lecsapódásaként hirtelen egyre többeknek lett fontos megnevezni a miniszterelnök-jelöltet 2000 októberére, vagyis akkor, amikor ugyanannyi idő telt el a ciklusból, mint most.

Németh Miklós hívei valóságos ultimátumot intéztek a pártvezetéshez: már a 2000 novemberében tartott kongresszuson nevezzék meg a párt miniszterelnök-jelöltjét. A másik oldal értetlenkedésének adott hangot: minek ez a nagy sietség? 1994-ben, az MSZP addigi utolsó győzelme idején csak a második forduló után mondták meg, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök. (Az más kérdés, hogy ezzel egyrészt nem okoztak túl nagy meglepetést, másrészt Horn eleve pártelnök-listavezető volt.)

Kovács László pártelnök csak abba ment bele, hogy adnak Némethnek egy fontos pártfunkciót, ne kelljen szegény volt miniszterelnöknek egyszerű párttagként járnia a vidéket, Németh azonban nem volt hülye, hogy elfogadja ezt, és funkcionáriusként elkoptassák a napi csatározások.

Szanyi kapitány megmondta

A többség nem akarta sietve megnevezni a miniszterelnök-jelöltet, várt volna 2001 nyaráig vagy akár őszéig is. Ekkoriban, vagyis 2000 októberében írta a HVG, hogy Medgyessy Pétert mégse lehet leírni, egy budapesti küldöttgyűlésen ugyanis az ő nevét emlegették a legsűrűbben, mint lehetséges miniszterelnök-jelöltet. Budapest tehát ellenállt, ekkoriban írta Szanyi Tibor blog híján egy fővárosi MSZP-s pártújságban Németh Miklósról: „Olyan nincs, hogy valaki csak a miniszterelnöki szakmához értsen." És egy találó megállapítás szintén Németh Miklósról egy korabeli szocialistától, akit akkor a Magyar Narancs idézett: „Némi túlzással: azt várta, hogy amint leszáll a londoni járatról, virágcsokrokkal és vörös szőnyeggel várják hívei, a Parlamentbe hajtanak vele, ahol azon nyomban átveheti Orbán Viktor hivatalát."

A 2000 novemberi kongresszuson végül csakugyan nem született döntés a miniszterelnök-jelöltről, Németh Miklós már az azt megelőző napokban jelezte: nem kér párttisztséget, és az MSZP miniszterelnök-jelöltje sem akar lenni. A volt miniszterelnök visszavonulásával akár a végre fellélegző Kovács László előtt is megnyílhatott volna az út, de jött az MSZP már említett, 2001 eleji népszerűségvesztése. Kovács kénytelen volt belemenni abba, hogy a tavaszt a miniszterelnök-jelölt megtalálására tegye fel az MSZP, és fapofával tűrni, hogy például Jánosi György választmányi elnök nyíltan hangoztassa, hogy szerinte maga a pártelnök nem alkalmas miniszterelnöki posztra.

Kovács helyett a kitartó hosszútávfutónak bizonyuló Medgyessy Péter előtt nyílt meg az út: 2001. június 9-én, 11 hónappal az országgyűlési választás előtt elsöprő többséggel az MSZP miniszterelnök-jelöltjének választották.

Tizenegy hónappal később, az országgyűlési választások első fordulójában kiderült: semmivel sem voltak elkésve.