Orbán is felszólal október 23-án

2012.10.10. 13:24
A Fidesz nem tart külön rendezvényt október 23-án, Orbán Viktor az állami rendezvényen tart beszédet. Október 23-án egyszerre két ellenzéki demonstrációt is tartanak a fővárosban: a Milla a Szabad sajtó úton, a Jobbik a Deák téren tart nagygyűlést.

Orbán Viktor kormányfő október 23-án délután az állami ünnepségek keretében tart beszédet - írta az Indexnek szerdán Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Fidesz információink szerint nem tart külön rendezvényt a nemzeti ünnepen. A miniszterelnök a Kossuth téren szónokol majd délután négykor.

A Békemenet Egyesület szerdán közölte: október 23-án újra lesz Békemenet . Az egyesület szerint miként 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállás dátuma lett. „Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség" – közölték. Először januárban rendezték meg a Békemenet elnevezésű, a kormányt támogató demonstrációt, azután, hogy az EU kemény kritikákat fogalmazott meg többek között az új alkotmány és a jegybanktörvény miatt.

A Szolidaritás a Millával tart

A múlt héten a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) azt közölte: megállapodtak az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű csoporttal (Milla), hogy október 23-án részt vesznek a Milla 15 órakor kezdődő tüntetésén a Szabad sajtó útján. A Szolidaritás korábban azt tervezte, hogy a fővárosi Operaháznál tartanak demonstrációt, ehelyett 14 órára a Clark Ádám térre várják szimpatizánsaikat, illetve az ellenzéki pártok támogatóit, innen vonulnak át a Szabad sajtó útra.

A hvg.hu hétfőn arról írt, hogy Bajnai Gordon korábbi kormányfő a Milla és a Szolidaritás közös rendezvényén jelenti be, hogy visszatér a politikába. Az Index érdeklődésére hétfőn a Bajnaihoz köthető Haza és Haladás Alapítványnál nem kívánták kommentálni a hírt, míg a Milla környezetéből azt közölték: a felszólalók végleges névsora csak a hét közepére alakul ki.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az Indexnek azt mondta: a párt nem rendez demonstrációt a nemzeti ünnepen, a szocialista párt tagjai, szimpatizánsai más demokratikus ellenzéki pártok tüntetésein vesznek részt. A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy az MSZP az előző években sem tartott nagygyűléseket október 23-án, illetve nem akarják szétaprózni a kormányellenes erőket. Hozzátette: az MSZP október 22-én Kaposváron Nagy Imre szülőházánál tart megemlékezést.

A Jobbik a Deák téren a Milla tüntetésével egyidőben, délután 3 órától tart nagygyűlést, amelyen Vona Gábor pártelnök, illetve Morvai Krisztina, párt EP képviselője is felszólal. Az LMP megkeresésünkre azt közölte: a párt szerdai választmányi ülésén dönti el, milyen megemlékezést tartanak.