Lemondott Hoffmann Rózsa helyettese

2012.10.18. 06:35

Felmentését kérte posztjáról Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár, írta a Népszabadság. A hírt Gloviczki Zoltán a lapnak megerősítette.

Gloviczki Zoltán
Gloviczki Zoltán
Fotó: Ránki Dániel

A Népszabadság úgy tudja, hogy Hoffmann Rózsa helyettesének lépésében komoly szerepet játszott az a folyamat, amelynek következtében az oktatási államtitkár szerdán arra kényszerült, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), valamint három további oktatási érdekképviselet vezetőivel.

Az egyeztetést Hoffmann Rózsa kezdeményezte azok után, hogy kiderült, a PSZ sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi, mivel a kormány 2014 januárjára halasztotta az eredeti ígéretek szerint a jövő évben esedékes pedagógusbér-emelést. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ezzel 73 milliárd forintot spórolhat a kormány. A PSZ és a PDSZ vezetői megállapodtak: közösen lépnek fel a Fidesz által már ellenzékben is ígért béremelés érdekében. A föllépés egyik lehetséges eszköze a pedagógusok sztrájkja.

Gloviczki Zoltánt az elmúlt időszakban komoly támadások érték, elsősorban a köznevelési törvény miatt. A Népszabadság szerint azért, mert az oktatási rendszer államosításának részletei ugyanis mind a mai napig nem világosak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtöki közleményében azt írta: Gloviczki szerdán megkereste Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt és Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy közölje velük lemondási szándékát. A miniszterrel abban állapodtak meg, hogy 2013 tavaszáig biztosan nem lesz változás a közoktatásért felelős helyettes államtitkári poszton.