Fazekas: Csak földműves vásárolhat földet
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az M1 az Este című műsorában.
A vidékfejlesztési tárca vezetője hangsúlyozta: a magyar földpiac azok előtt áll nyitva, akik földműveléssel, termeléssel akarnak foglalkozni, nem pedig a spekulánsok előtt. Így a földtörvény elfogadása után a földművesek kerülnek helyzetbe.
Az új földtörvény-tervezettel kapcsolatos ausztriai véleményekre reagálva Fazekas úgy fogalmazott: „nem kell hanyatt esni azért, mert néhányan Ausztriában cikkeket írnak vagy íratnak ez ügyben". A szaktárca vezetője közölte: spekulánsnak tekinti azokat a gazdákat vagy "ki tudja mivel foglalkozó embereket", akik más országok törvényeit kijátszva próbálnak tulajdonhoz jutni.
Fazekas biztos abban, hogy nyugati szomszédunknál sem szeretik azokat, akik kijátsszák a törvényeket. A miniszter tudomása szerint Ausztriában az vásárolhat földet, aki ott mezőgazdasági termelést folytat, "mezőgazdasági üzemmel" rendelkezik.
A miniszter elmondta: a vidék jövőjét az új földtörvényre kívánják építeni. A következő lépés egy olyan üzemszabályozási törvény megalkotása lesz, amely meghatározza, hogy miként lehet gazdálkodni, milyen előírásokat kell teljesítenie annak, aki földművelésbe kezd. A cél a családi gazdaságok, az agrár-középosztály megerősítése. Emellett további fontos feladatnak nevezte a fiatalok megtartását a vidéki közösségekben, ezért számukra a gazdálkodást különböző kedvező feltételek biztosításával kívánják vonzóvá tenni.
Kitért arra is, hogy a magyar állattenyésztés nincs könnyű helyzetben. A feldolgozóipar több állatot lenne képes feldolgozni, mint amennyi most rendelkezésre áll. A legnagyobb gond a sertéstartásban van, megnőtt a takarmányár, így a feldolgozandó alapanyag ára is. A feldolgozók azonban nem tudják megemelkedett költségeiket - például a hízósertések megnövekedett árát - továbbhárítani a fogyasztókra, a fogyasztói ár ugyanis lassabban követi az alapanyagár változását. Ez több hazai feldolgozót is nehéz helyzetbe hozott. A miniszter ennek kapcsán gondot lát a cégek vezetési módszereiben, termékstruktúrájában, de az áruk minőségben is, ám bízik abban, hogy a nehézségekkel küzdő vállalatok helyzetét sikerül stabilizálni, így megmenthetők lesznek a munkahelyek.
Fazekas emlékeztetett: Magyarországon 5-6 év alatt megduplázható a sertések száma, a szarvasmarha-állomány másfélszeresére, a baromfiállomány pedig kétszeresére növelhető az elkövetkező években.