Lukács
7 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Hoffmann visszakozott nyelvoktatásügyben

2012.11.06. 14:05

Egyelőre nincs napirenden az új nyelvoktatási stratégia, egy munkaanyag készült el, mondta Hoffmann Rózsa kedden újságíróknak. Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint azt tervezik, hogy az angol vagy a német lesz az első két kötelező idegen nyelv a középiskolákban.

Az oktatási államtitkár kifejtette: a következő évekre, vagy akár évtizedekre vonatkozó iránymutatást szeretnének majd a kormány elé terjeszteni. Ennek lényege az lenne, hogyan lehet jelentős mértékben fejleszteni a fiatalok nyelvtudását. Ugyanakkor nem „kemény jogszabályokról” van szó, egyes elemek megjelennek a Nemzeti alaptantervben, illetve a kerettantervben.

Hoffmann szerint a sajtóhírekben „sok a valóságos elem és sok a téves interpretáció”. Ezek között említette azt az értelmezést, amely szerint a némettel akarnák kezdeni a nyelvoktatást. Ez nem így szerepel a dokumentumban, szögezte le a politikus.

Az államtitkár szerint azt szeretnék biztosítani, hogy a középfokú oktatásban kötelező érvénnyel folytassák a gyerekek annak az idegen nyelvnek a tanulását, amelyiket az általános iskolában elkezdtek. Ez garanciája lenne annak, hogy 9-10 év nyelvtanulás után valóban eljussanak a diákok egy jó nyelvtudási szintre.

A magyarországi középiskolák mindegyikében az angol és a német nyelv az, amit tanítanak, ezért javasolják azt, hogy ez legyen az első két kötelező idegen nyelv – fűzte hozzá. A kétévente tervezett szintfelmérés hírét megerősítve azt mondta: ez azért fontos, mert ehhez lehet igazítani az iskolai nyelvoktatást.

A stratégia elemei között említette még a szünidőben tervezett intenzív nyelvtanfolyamokat, egyéni tehetséggondozást, idegen nyelvi táborok szervezését. Azt szeretnék elérni, hogy 2017 után már ne mehessen olyan diák egyetemre, akinek nincs középfokú nyelvvizsgája. Jelenleg közel harmincezrren vannak azok, akik a nyelvvizsga hiányában nem kaphatják meg a diplomájukat , jegyezte meg Hoffmann Rózsa.

Az origo.hu hétfőn arról írt, hogy a lap birtokába került új nyelvoktatási stratégia alapján az oktatási államtitkárság átvariálná az iskolai nyelvoktatást, és az angol helyett a német lenne az első nyelv. Az államtitkárság a döntést azzal indokolta, hogy a német nyelv nehezebb az angolnál, és így jobban felkészítenék a diákokat további nyelvek megtanulására. A lap szerint a stratégia készítői német kutatásokra hivatkozva állítják, hogy a tanulók a második nyelv tanulására elveszítik a motivációjukat, ha az angollal kezdenek.

A portál által közölt koncepció szerint a nyelvoktatási stratégiában szerepel, hogy a tavasszal elfogadott Nemzeti alaptantervnek megfelelően negyediktől 2-5 órában, hetediktől pedig 3-5 órában kell tanítani az idegen nyelvet. A hírportál szerint a dokumentumban az olvasható, hogy negyedikben „csak az angol és a német között lehet választani”.