Állami tízmilliárdból vehetnek tulajdont a gyógyszerészek
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
A Népszabadságnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta: a részletekről szóló szakmai javaslatról november közepén dönthet a kormány.
Orbán Viktor miniszterelnök júliusban személyes konzultáción ígérte meg a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselőinek, hogy a kormány fölgyorsítja a patikavisszavásárlás folyamatát. A találkozó után a kormányfő egyebek mellett azt mondta: a kormánynak fontos, hogy azoknak, akik ezt a hivatást gyakorolják, meglegyen az anyagi és egzisztenciális biztonságuk, a szolgáltatásuk pedig így garantáltan jó minőségű legyen.
Az Orbán-kormány a legelső intézkedései egyikével számolta fel a patikaliberalizációt. Az erről szóló törvény szerint 2017. január 1-jéig minden patikában az ott dolgozó gyógyszerésznek kellene birtokolnia a vállalkozás 51 százalékát, méghozzá úgy, hogy az első 25 százalékos tulajdonrészt 2014 januárjáig meg kell szerezniük az érintetteknek. A hamarosan kormány elé kerülő szakmai javaslat ezt a folyamatot gyorsítaná fel – 2017 helyett már 2014. január 1-jén valamennyi gyógyszertári vállalkozás csak úgy működhetne, ha a „személyi jogos gyógyszerész” többségi tulajdonában van a patika.
A szabályozás szerint mindazoknak, akiknek négynél több gyógyszertárban van tulajdonrészük, azt el kell adniuk. Hasonló tulajdonrész-eladásra kényszeríti a jogszabály a patikaláncok tulajdonosait is. Amely patikavállalkozásban határidőre nem történik meg a tulajdonrész átrendezése, azt az Országos Tisztiorvosi Hivatal bezárja.
A Népszabadságnak szakértők azt mondták: a most működő 2360 gyógyszertárból körülbelül 1100-1200-ban nincs többségi tulajdona az ott dolgozó gyógyszerésznek, vagyis lényegében ennyi patikát érinthet a gyógyszertári tulajdon újrarendezése. Köztük sok olyan tulajdonrész is van, amelyet egyszer már az ott dolgozó patikus maga adott el a gyógyszertár jelenlegi működtetőjének.
A hamarosan a kormány elé kerülő javaslat alapján a patikusok visszavásárolhatnák a rendszerváltáskor egyszer már ingyen megkapott, majd értékesített üzletrészüket. A lap szerint az elképzelések szerint a kormány úgynevezett patikaalap-konstrukció keretében a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelével segítené az érintetteket. Az összeghez már 2013 júliusától hozzáférhetnének a patikusok. Ennek alapvető feltétele a teljes körű patikavagyon-felmérés. A veszteséges gyógyszertári vállalkozásokat ugyanis kizárnák az állami segítségből.