Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMJanuárban visszamenőleges béremelés az egészségügyben
További Belföld cikkek
- Sztrájkba léphet több budapesti szakszervezet, ha nem lesz költségvetése a fővárosnak 2025-re
- Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról
- Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
- Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját
- Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
Az Országgyűlés június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek a legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését. A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit. Ennek eredményeképpen csaknem 90 ezer egészségügyi dolgozó részesült a januárig visszamenőleges hatályú béremelésből. Ennek a július bérekkel átutalt összeg csaknem 17 milliárd forint volt.
A szakmában többen kifogásolták, hogy sokan kimaradtak a bérfejlesztésből. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár több alkalommal elmondta: a bonyolult jogviszonyok miatt vannak, akik kimaradtak a béremelésből, s ha valaki ilyen hibából nem részesült a bérfejlesztésből, az visszamenőlegesen meg fogja kapni a pénzét.
Ők a szerencsések
A kormány honlapján olvasható tervezet szerint a jogosultak körét kiegészítették a fővárosi Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató, a X. kerület Kőbányai Egészségügyi Szolgálat, az ibrányi MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft., a budaörsi Magyar Légimentő Nonprofit Kft., a Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézmény, Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum, a szarvasi Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum, a Dunaharasztiban található Magyar Pünkösdi Egyház Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon, a szabadszállási Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet, az abonyi Kostyán Andor Rendelőintézet, a nyíregyházi Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet, az Országos Epidemiológiai Központ és a Központi Stomatológiai Intézet dolgozóinak körével.
A tervezet szerint visszamenőleges bérfejlesztés nemcsak egészségügyi dolgozókat, hanem többek között szociális munkásokat, szociális gondozókat, közegészségügyi járványügyi ellenőröket is érint.
Az iskolaorvosok megint kimaradtak
A tervezet hatásvizsgálati dokumentuma szerint összesen 798 a korábbi bérrendezésből "technikai okokból" kimaradtak száma. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által egyeztetésre bocsátott dokumentum szerint "az intézkedés hatására erősödik a kormányzati intézkedésekbe vetett bizalom, csökken az országból kifelé irányuló migráció, illetve a pályaelhagyás".
Az egészségügyi ágazati bérfejlesztés második - az alapellátást érintő - köréből az iskolaorvosi ellátás maradt ki. A tervezet szerint ezen is korrigálnak, és az iskolaorvosi ellátás finanszírozását is megemelnék. Az erről szóló hatásvizsgálati dokumentumban azt írták: ez az intézkedés több mint 3000 részmunkaidős iskolaorvosi szolgálatot, valamint csaknem 240 teljes munkaidős iskolaorvosi szolgálatot érintene.