Matolcsy uniós főtárgyaló is lesz
Uniós főtárgyalónak jelölte ki Matolcsy Györgyöt nemzetgazdasági minisztert a kormány, feladata a 2014-2020-as költségvetés előkészítése lesz.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett programozási időszak előkészítéséért felelős főtárgyaló feladata a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapokkal kapcsolatos tervezési dokumentumok előkészítése, valamint a hivatalos benyújtást követően bilaterális tárgyalás keretében egyeztetés az Európai Bizottsággal, továbbá a tárgyalások vezetése, a magyar álláspont képviselete.
A határozat azzal indokolja a nemzetgazdasági miniszter megbízását, hogy egységes fellépésre van szükség a programozási időszak tervezése során, valamint biztosítani kell a tervezésben közreműködő minisztériumok közötti koordinációt.
A kormány - november 30-i határidőt szabva - felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a megbízással összefüggő szükséges intézkedéseket, ide értve a kapcsolódó közjogi szervezetszabályozó eszközök módosítását is.