Ötpercenként megölnek egy keresztényt
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Ahogy az asztalon lévő God is Back című könyvet néztem, azon gondolkodtam, hogy vajon a Keresztényüldözés a XXI. században című konferencián miről lesz szó. Most, hogy Semjén Zsoltot plágiumgyanúba keverték, témaként valamiért Gyurcsány Nérótól és a 2006-os lángoló Budapesttől az intergalaktikus Pax-katonákig bármit el tudtam volna képzelni, de végül nagyon örültem, hogy kivételesen tényleg az Afrikában és Közép-Ázsiában üldözött keresztényekről volt szó, az ugyanis jó jel, ha már az IKSZ-et is érdekli, hogy mi történik a Kárpát-medencén kívül. Még ha az ismereteik a legjobb esetben is vitathatóak.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke kezdte azzal, hogy ma a világon kb. 100 millió keresztényt üldöznek, és naponta 270 embert meg is ölnek. Négy vallási üldözöttből három keresztény – mondta. Ő volt az egyetlen, aki inkább a liberális nyugati világnak ment neki, mivel az ma inkább a szabad kereskedelmet védi, nem pedig az emberi jogokat. Stágel szerint a mindenre ráerőltetett tolerancia miatt kínos lett nyugaton a kereszténység. Elmondta, hogy – afféle kuruc.info-s lendülettel – a kereszténydemokraták honlapot indítottak a keresztényüldözés dokumentálására.
Beszélt a 21. század „vérontás nélküli vértanúiról” is: a papról, akit azért rúgtak ki, mert nem adott össze homoszexuálisokat, a nővérről, akit azért bocsátottak el, mert keresztet hordott a nyakában, és az orvosról, aki nem volt hajlandó elvégezni az abortuszt. Stágel szerint ezek mind azt mutatják, hogy rendszerszintű a diszkrimináció, pedig szerinte „az emberi méltóság szükségképpen transzcendens”. Stágel a beszéde végén – a konferencia több más felszólalójához hasonlóan – háborús metaforákkal buzdította a keresztényeket: mint mondta, csak a hit pajzsa, az üdvösség sisakja és a lélek kardja, vagyis Jézus szava mentheti meg az embert.
Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azzal kezdte, hogy a mai világban eltávolodnak egymástól az emberek, de a kereszténység elviheti őket a másik irányba. (Ezt valószínűleg nem hallották a mellettem Ipaden facebookozó urak.) Hölvényi szerint a mostani egyiptomi helyzet jól ábrázolja azt, hogy hol tartunk, és beszélt az ottani koptok problémáiról is. Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy az üldözött keresztényeket befogadja – mondta végül. A konferencián később beszédet mondott egy kopt atya is, aki kísértetiesen hasonlított Tamás Gáspár Miklósra.

Víz Péter, a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás magyarországi irodájának vezetője a szervezet munkájáról beszélt. Mint mondta, leginkább a Közép-Kelet és Dél-Szudán keresztényeinek a megvédésére specializálódtak, és egy rövid filmet is levetített, amit Dél-Szudánban készítettek. Szerinte kb. 13 ezer forintból ki lehet szabadítani egy helyi keresztény rabszolgát, és egy kb. 8 ezer forintos mentőcsomag öt ottani keresztény életét mentheti meg.
Szerinte is nehezebb a keresztények élete az arab tavasz óta, és 2003 óta 800 ezer keresztény menekült el Irakból, például Szíriába. Szíriában sincs jobb dolguk, mondta, mert itt rendszeresen elrabolják őket, és váltságdíjat követelnek értük iszlám szélsőségesek, de a vahabiták is rendszeresen uszítanak ellenük. A 20. században több keresztényt üldöztek, mint az összes többiben együttvéve – mondta. Végül az örmény holokausztról is beszélt, aminek szintén voltak keresztény áldozatai, bár az majdnem 100 évvel a 21. század előtt volt.

Kató Csaba keresztény jótevőkről beszélt, és arról, hogy szolidárisan kell a rosszat tevő emberekhez is közeledni, mert a keresztény ember Isten evilági őrállója, aki ha lenéz a falról, egy gonosz sárkányt lát.
Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint a Nyugat magát is okolhatja azért, hogy a világon minden ötödik percben megölnek egy keresztényt, ugyanis szerinte Európában az elmúlt tíz évben érdekcsoportok miatt bélyegzi iszlamofóbnak a média azt, aki a keresztényüldözésekről beszél, és a sajtó folyamatosan a muzulmán vallás európai korlátozásáról ír elítélően, miközben most a legnagyobb a veszélye annak, hogy letérünk a Szent István-i útról. Rétvári szerint éveken belül teljes keresztény közösségek tűnhetnek el az iszlám világ közepén.

Röviden Rétvári is beszélt Dél-Szudánról és a nigériai Boko Haram terrorszervezetről is, de Stágelhez hasonlóan ő is a nyugati keresztények diszkriminálásáról beszélt. „Ma nyugaton leginkább a keresztény értékeket, nem a vallást támadják” – mondta az államtitkár, aki szerint a vallást annyira magánügyként tekintik, hogy a vallási jelképeket is támadják. Példának ő is a keresztet viselő nővért, illetve azt a nővért hozta fel, akit azért rúgtak ki, mert felajánlotta egy idős betegnek, hogy imádkozzanak együtt.
„A tolerancia diktatúrája van” – mondta, említve azt, hogy Brüsszelben azért állítottak csak egy karácsonyfa-utánzatot, hogy meg ne sértsék a muszlim lakosságot. (A BBC mondjuk megírta, hogy több karácsonyfát is állítottak, a fő fa pedig a város öt fényinstallációjának egyike.) Pálffy István állva hallgatta végig.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Mindeközben
Ritkán látott, 17 éves lányával érkezett Jennifer Lopez egy Boadway-premierre
tegnap, 09:10