Rozgonyi Ernő is kilépett a Jobbikból
További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
Kilépett a Jobbik frakciójából és a jövőben független országgyűlési képviselőként folytatja a munkáját Rozgonyi Ernő - jelentette be az Országgyűlés plenáris ülésén az elnöklő Latorcai János.

A politikus döntésének okairól egyelőre nem lehet részleteket tudni. Az MTI telefonon kereste Rozgonyit, egyelőre azonban nem sikerült elérnie. Kilépésével 43 fősre csökken a Jobbik frakciójának létszáma, az ellenzéki pártnak a 2010-es választások után még 47 mandátuma volt.
A Jobbik elnöksége felszólítja Rozgonyi Ernőt a mandátuma visszaadására - írta közleményében Vona Gábort a párt elnöke. „Együttműködési készséget egyáltalán nem mutatott, a mai frakcióülésen nem jelent meg, külön kérésemre sem kívánta képviselőtársainak szemébe nézve indokolni döntését” - írja a pártelnök, aki szerint Rozgonyi döntése meglepetésként érte a frakciót.
Közleményében Vona arra is kitért, hogy a Jobbik tevékenysége komoly hazai és külföldi érdekeket sértett, így elképesztő erő összpontosul a párt megfojtására. „A hatalmas, embert próbáló harcban vannak veszteségek, árulások, dezertálások. Rozgonyi Ernő esetében arról van szó, hogy egy idős ember elfáradt, nem bírta tovább a pártra és ezáltal rá is nehezedő nyomást” - fogalmaz Vona.
Suhajda ül Bödecs helyére
Jobbik elnöksége szerdai ülésén döntött a magánéleti okok miatt mandátumáról lemondott Bödecs Barnabás képviselői helyéről. A jogszabályok szerint a 2010-es országos listáról lehet jelöltet választani, az elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy a listán soron következő Suhajda Krisztiánt, a párt Bács-Kiskun megyei elnökét kéri fel a képviselői munkára, aki azt vállalja is.
Suhajda Krisztián 36 éves, kétgyermekes, borász. A Jobbik 2003-as megalakulása óta tagja a pártnak. Jelenleg a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja, azt a mandátumát azonban átadja. A elnöksége megköszönte Bödecs Barna eddigi munkáját, és szakértőként számít rá a jövőben.
Rozgonyi 1933. augusztus 16-án született. Saját honlapján közzétett önéletrajza szerint mindkét nagyapja magas rangú katonatiszt, apja közgazdász doktor volt. „Családom a háború és az államosítás során mindent elvesztett” – írta. Édesapja ugyanakkor az épülő szocializmusban magas beosztásokban, pénzügyi, később tervosztályvezetőként, illetve főkönyvelőként dolgozhatott egy állami építőipari vállalatnál.
Rozgonyi személyes történetében fontos momentumként emeli ki hogy 1950-ben egy röpcédulázó csoport tagja volt, amely „a szovjet megszállás és az általuk hazánkra erőltetett bábkormányzat ellen lépett fel”. 1970-71-ben „provokátorok hazug vádjai alapján” izgatás és közösség megsértése vádjával indult ellene eljárás, de az ügyészség által javasolt szigorított börtön helyett végül csak pénzbírságra ítélték.
1989-ben a KDNP-be lépett be, de amikor kiderült, hogy „a párt első számú embere gondosan beépített ügynök”, 1993-ban kilépett, hogy "az akkoriban alakuló MIÉP" alapító tagja lehessen. A MIÉP politikusaként 1998-ban képviselői mandátumot is szerzett, de később Csurkában és élettársában, akit életrajzában csak „Gizikének” nevez, is csalódnia kellett. 2003-ban megalapította a Magyar Nemzeti Frontot. A szervezetet később egyesíteni akarta a Jobbikkal. Ez nem sikerült, de az MNF kettészakadt és ő 2004-ben a Jobbikhoz csatlakozott.
Kedden Bödecs Barna jelentette be a kilépését, ő azonban szerdára visszavonta a frakcióból való kilépését, így az ő utódlásáról a Jobbik elnöksége dönthet. Bödecs annyit közölt: személyes indokok vezették, melyeket nem kíván részletesebben megindokolni. Ugyanakkor a Jobbikot szakmai munkájával a továbbiakban is támogatni tervezi a most távozó képviselő.
November elején Lenhardt Balázs távozott a frakcióból. Lenhardt elmondása szerint többek között azért romlott meg végleg a viszonya a pártvezetéssel, mert a vezetőség tudta nélkül feljelentette Szegedi Csanádot. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy lényeges stratégiai kérdésekben 2010 óta szembenállt a párt vezetésével.
A Jobbik elnöksége áprilisban döntött arról, hogy kizárja a frakcióból Endrésik Zsoltot, a politikust néhány héttel később a pártból is kizárták. A döntést az ellenzéki párt vezetése azzal indokolta, hogy Endresik információkat szivárogtatott ki a hvg.hu-nak, illetve valótlan információkkal a párt megosztására törekedett.
Pősze Lajost még 2010 decemberében zárták ki a frakcióból, mivel Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Pősze eltávolodott a párt irányvonalától. Pősze és a párt viszonya azután romlott meg, hogy a politikus egy Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: nem szerencsés, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Magyar Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02