Eleonóra
-1 °C
2 °C

Károlyi Mihály, az önzetlen balek

2012.12.11. 09:06
Hétfőn mutatták be Hajdu Tibor Ki volt Károlyi Mihály? című monográfiáját a Politikatörténeti Intézetben, a kötetet Romsics Ignác történész és Kovács András filmrendező méltatta. Hajdu szerint Károlyi lehetett volna jobb miniszterelnök is, "de ez a magyar határokon nem változtatott volna".

A "vörös grófként" is emlegetett Károlyi Mihály a huszadik századi magyar történelem egyik legmegosztóbb politikai személyisége, amit mi sem demonstrált jobban, mint az a huzavona,  ami a Kossuth téren felállított szobrának eltávolítása ügyében alakult ki. Varga Imre szobrászművész 1975-ben felavatott szobrának áthelyezését a Jobbik parlamenti frakciója kezdeményezte 2010 júniusában, majd ugyanezen a nyáron Kövér László megígérte, hogy négy év múlva már nem fog az eredeti helyén állni. A szobrot idén március 29-én távolították el a Kossuth térről a tér 1944 előtti "képzőművészeti arculatának" a visszaállítása jegyében, szeptemberben pedig a szobrászművész szülőhelyén, Siófokon állították fel újból.

Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.
Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.

Míg a jobboldalon konszenzus övezte a szobor áthelyezését, az MSZP több alkalommal tiltakozott a lépés ellen, Gyurcsány Ferenc szerint pedig a volt miniszterelnök "először Horthy elől, másodszor Rákosi elől, szobra pedig most Orbán Viktor elől kénytelen emigrálni". Gyurcsány úgy látta, Károlyi Mihály a "polgári demokraták" szellemi előképe lehet, konzervatív bírálói viszont egy erőtlen, rossz tárgyalási képességekkel rendelkező politikust láttak benne, aki alkalmatlanságával belesodorta Magyarországot az előnytelen trianoni békeszerződésbe.

A most megjelent kötet szerzője, Hajdu Tibor történész szerint tévedés Károlyi Mihályt bűnbaknak megtenni az országot ért területi veszteségekért. A történész úgy véli, hogy az első magyar köztársaság miniszterelnöke hiába fejtett volna ki katonai ellenállást, ezzel nem befolyásolhatta volna a béketárgyalások menetét, a határok sorsa ugyanis már 1918 tavaszán eldőlt. Állítása szerint a párizsi békekonferencia nem az alapján döntött, hogy melyik állam milyen területeket szállt meg, és a népek önrendelkezési jogát sem vette figyelembe.

Károlyi Mihály grófi családból származott, az első világháború előtt a korábban Kossuth Ferenc által vezetett Függetlenségi Párt elnöke volt, ahol végig a kiegyezést bírálva, 1848-as alapokon politizált. Meggyőződéses pacifistaként ellenezte a Monarchia belépését az első világháborúba, ezért 1916-ban meg is hasonlott a pártja: az általa vezetett háborúellenes frakció Függetlenségi és 48-as Párt néven vált ki az anyapártból.

Az 1918. októberi őszirózsás forradalommal került az első magyar köztársaság élére, miniszterelnökként békülékeny politikát folytatott a szövetségesek irányába, bízva abban, hogy ezzel kedvezően befolyásolhatja a béketárgyalások menetét. Bírálói ezért naivnak tartották, az antant pedig demokrata meggyőződése ellenére is ugyanolyan nacionalista politikust látott benne, mint elődeiben. Demokratizmusa többek között az általános, titkos választójog bevezetésében nyilvánult meg, kritikusai azonban elsősorban azt vetik a szemére, hogy nem tett eleget az ország újbóli felfegyverzéséért.

Károlyi a 1940-es években
Károlyi a 1940-es években
Fotó: Várkonyi László

Ez a vád azonban Hajdu Tibor szerint alaptalan, a történész szerint a környező országokkal a harcokat nem lehetett volna folytatni, mivel az ország "kivérzett állapotban volt", ezért legfeljebb egy két-háromszázezres hadsereget lehetett volna felállítani a szükséges egymilliós helyett. A Károlyi által megszervezett százezres nemzetőrség a belbiztonság helyreállítására elég volt, az elfoglalt területek visszaszerzésére viszont nagyobb sereggel sem lett volna esélyünk.

A Romsics Ignác történész által méltatott könyv tanúsága szerint Károlyi önzetlensége és meggyőződéses politizálása példaértékű lehetne mai politikusok számára is, ellenben miniszterelnökként egyértelműen "nem tudott megfelelő produkciót nyújtani". Károlyi Mihály fő hibájának azt tartja a szerző, hogy elvállta a miniszterelnökséget, illetve, hogy "rosszkor mondott le, rossz helyen", utalva ezzel arra, hogy a Tanácsköztársaság 1919. március 21-i megalakulásával beleegyezése nélkül lemondatták, az országot azonban csak július 4-én, a kommunista uralom hamarosan bekövetkező bukásának első jeleire hagyta el.

A történész elmondása szerint Károlyi rehabilitációja a Kádár-korszakban sem volt problémamentes, Kádár János például nem túlságosan lelkesedett az ötletért, ellenben Aczél Györggyel és egyes külügyminisztériumi munkatársakkal. Kovács András filmrendező úgy véli, Károlyi száműzetése még a '80-as években is tartott, ezért mikor 1984-ben elkészítette a Károlyi feleségét ábrázoló, A vörös grófné című filmjét, jelentős szembeszéllel kellett számolnia. Ugyanúgy mint a volt miniszterelnöknek, akit a filmrendező "nehéz embernek" írt le, ugyanakkor olyan politikusnak, aki "szembe mert szállni a környezetével". Hajdu Tibor most megjelent monográfiája új szakaszt nyithat Károlyi Mihály politikai életútjának értelmezésében.