Emma
-2 °C
6 °C

Letartóztatták a szolnoki gázrobbanás okozóját

2012.12.15. 12:58
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a konvektor egyik csövét elvágva gázrobbanást idézett elő egy szolnoki társasházban - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Dávid Mónika tájékoztatása szerint a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka történt gázrobbanás ügyében a Szolnok Városi Bíróság az ügyészség indítványára a korábban őrizetbe vett gyanúsítottat szombaton előzetes letartóztatásba helyezte.

A Mikszáth Kálmán utcai, 4 szintes, 11 lakásos társasház első emeleti lakásában bekövetkezett gázrobbanás során könnyebben megsérült 26 éves albérlő kihallgatásakor elmondta: szerelmi bánata miatt öngyilkosságot akart elkövetni, ezért vágta el a gázkonvektorhoz vezető egyik gázcsövet. Az ügyben közveszély okozás miatt folyik eljárás a férfi ellen.

A detonáció után a tűzoltók tíz felnőttet és négy gyereket menekítettek ki az átmenetileg lakhatatlanná vált épületből, ahol a közműveket is ki kellett kötni.

Az első emeleten három lakást szinte teljesen egybenyitott a robbanás: a falak eltűntek, a nyílászárók tokkal együtt kirepültek. A nagy légnyomás miatt kiszakadtak a lépcsőház üvegpaneljei is. A helyreállítás a statikai szakvélemény alapján hetekig eltarthat.

A tervek szerint vasárnaptól a lakók már bemehetnek otthonukba, elszállíthatják ingóságaikat, amelyek tárolásához a város száraz helyiségeket ajánlott fel. Egy családot önkormányzati lakásban, két embert pedig a Bán utcai kollégiumban helyez el ideiglenesen a szolnoki polgármesteri hivatal. A tulajdonosok többségét rokonok, ismerősök fogadták be.