Orbán fogműtéte miatt nem beszél a parlamentben
Elmarad a sajtóban korábban beharangozott kormányfői felszólalás a parlament hétfői rendkívüli ülésén.
Orbán Viktor eddig rendszeresen hosszabb összefoglalót tartott az Európai Tanács üléséi után, ezért mindenki arra számított, hogy az idei utolsó plenáris ülés is az ő felszólalásával indul majd.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kérédünkre elmondta, hogy a múlt héten lezajlott uniós csúcstalálkozón „ezúttal nem történtek olyan dolgok, melyek külön miniszterelnöki felszólalást igényelnének a magyar Országgyűlésben, így Orbán Viktor most nem él ezzel a lehetőséggel”.
A szóvivő később arról is tájékoztatta az Indexet, hogy Orbán a hétvégén komoly fogászati műtéteken esett át, ezért nehezebben tud beszélni. (A miniszterelnök hétfőn délelőtt egy rövidebb beszédet tartott a járási hivatalvezetők kinevezésekor.)
Brüsszelben egyébként arról született döntés a napokban, hogy a tagállamok közös bankfelügyelet hoznak majd létre, ami az első lépés lesz a bankunió felé. A jelentős pénzügyi kompromisszum, amely 2014 januárjától léphet érvénybe, Magyarországot egyelőre azért nem érinti, mert a bankfelügyelet hatásköre első körben csak az eurózónához tartozó országokra terjed majd ki. Emellett persze lett volna belpolitikában is esemény, amiről mellékesen szólhatott volna a miniszterelnök, de így legfeljebb a neki címzett interpellációk miatt kérhet majd szót Orbán Viktor.