Stefánia
0 °C
3 °C

Az apa segítette a pedofil nevelőapát

2012.12.30. 10:05

Nevelése alatt álló személy ellen folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt emelt vádat két csökölyi férfi ellen a kaposvári ügyészség, írja a Somogyi Hírlap.

Az elsőrendű vádlott 2006-ban fogadta családjába a fiatalkorú sértettet, és miután a kislány betöltötte tizenkettedik évét, szexuális érdeklődést mutatott iránta, és rendszeresen olyan kijelentéseket tett, hogy magáévá teszi.

Az elsőrendű vádlott erről a vonzalmáról beszámolt a hozzájuk gyakran ellátogató, vele együtt italozó másodrendű vádlottnak, aki a kislány vérszerinti apja volt. A férfi nem ellenezte a nevelőapa és a lány közötti kapcsolatot, sőt, felajánlotta cimborájának, akár erőszakkal is segíti, hogy beteljesüljenek vágyai.

A rendszeres verés miatt a gyerek ellenállása csökkent, s végül a nevelőapának – a vér szerinti apa segítségével – 2011 nyarán, decemberében, illetve az idén januárban is sikerült fajtalankodásra kényszerítenie.

Az ügyészség a vádiratban mindkét – a tárgyalásra előzetesben váró – férfire fegyházbüntetést kért, emellett a vádhatóság indítványozta a szülői felügyeleti jog megszüntetését is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport