Tas, Anasztázia
1 °C
8 °C

Kész a Zengőre, Tubesre szánt torony

2013.01.09. 21:14

Áll a betontorony a Tolna megyei Medinán, aminek tetejébe a NATO légvédelmi radarját helyezik majd el. A 28 méteres katonai műtárgy több mint tíz év kálvária után készült el.

A radarhoz szükséges torony építését még 1999-ben kezdték tervezni. Először a Zengő csúcsára építették volna, ám ezt 2004 februárjában helyi tüntetők a saját testükkel akadályozták meg. A következő kijelölt helyszín a Tubes volt, ám civilek és Pécs városa itt is tiltakozott az építkezés ellen. A kormány végül 2011-ben feladta ezt a helyszínt is, és így épülhetett meg a torony a Tolna megyei Medinán.

A radartorony és a kiszolgálóépület teljes felépítéséhez 1166 köbméter betont és 205 tonna betonacélt használtak fel. Az egész 1,05 milliárd forintba kerül.

A toronyra márciusban kezdenek építeni egy csonkagömböt, ez védi majd a radart, és ha ez is rajta lesz, akkor 45 méternél is magasabb lesz az építmény. Augusztusban beleteszik a radart is, és 2014 áprilisában áll hadrendbe a lokátor.

A már működő bánkúti és békéscsabai radarral együtt működik majd, a három torony fedi majd le a teljes magyar légteret.