Werber heti két napot tölt Magyarországon
Szinte minden héten legalább egy-két napot Magyarországon tölt az MSZP izraeli-amerikai kampányguruja, Ron Werber, értesült szocialista forrásokból a Népszabadság. Werber az MSZP helyi szervezeteinél tart felkészítést.
A kampányguru egy tavaly év végi választmányi ülésen, meglepetésvendégként mutatkozott be újra a szocialista párttagoknak. Azóta már több konzultációt is tartott különböző szervezeti egységek vezető munkatársaival, például a kommunikációs osztály tagjaival. A Népszabadság tudomása szerint a következő napokban a választókerületi elnököknek, vagyis a kvázi-képviselőjelölteknek tart majd felkészítőt.
Werbert, aki a lap értesülései szerint havi elszámolás alapján kapja díjazását, a terepmunka és a mozgósítás nemzetközileg elismert szakértőjeként kérték fel, mert a pártvezetés meggyőződése szerint az új választási rendszerben "terepen, azaz lábbal lehet elsősorban megverni" a Fideszt. A szakember állítólag most nem negatív kampányt, hanem pozitív, lelkesítő üzenetekre építő mozgósítást tervez.
Így az MSZP nemrégiben kiadott, "Elég volt" című, negatív kampányt folytató kiadványai még azelőtt készültek, hogy a most más taktikát választó Werber újra munkába állt volna, írja a Népszabadság szocialista forrásokra hivatkozva.