Tudom, hova jár iskolába a gyereked

2013.01.24. 10:50
Üzenet állattetemekkel, gyanús kocsik a ház előtt, halálos fenyegetés vagy csak finom rábeszélés - a tanúk befolyásolásának széles eszköztára van a bűnügyekben. Magyarországon évi 150-200 hasonló eset történik, a leginkább védett tanúkat pedig olyan titkosan őrzik, hogy arról még a rendőrök nagy része sem tud.

Vér fog folyni, ha tanúskodni mer - üzenték a szilveszter éjszakáján történt szigethalmi késelés egyik áldoztatának, az MTK-ban birkózó Sávoly Gergőnek az egyik feltételezett elkövető rokonai. A fenyegetés miatt akkor elrendelték a kórházi védelmet, Sávolyt azonban úgy tűnik, nem ijesztette meg a fenyegetés – az Indexvideónak legalábbis arról beszélt, ha a tárgyaláson meglátja majd az elkövetőt, „kijön majd belőle valami”.

A tanúk befolyásolása, illetve fenyegetése nem ritka jelenség a magyar bűnügyekben. Egészen eltérő súlyú és típusú eseteknél fordul elő a hétköznapi polgári perektől a legnagyobb maffiaperekig. A tanúk védelmét pedig rendőri rutineszközök és törvények védik.

Nem akart semmi rosszat

Felhívás hamis tanúzásra

242. § (1) Aki mást büntetőügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig ezt polgári ügyben követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


(2) Aki a hamis tanúzásra felhívást fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági, avagy egyéb hatóság előtt folyamatban levő ügyben követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tanúk megfenyegetéséről legtöbbször mindenkinek a szervezett bűnözéshez kapcsolódó ügyek jutnak eszébe, pedig ez a legritkább eset. „Az ügyek jellegétől függetlenül bizonyos elkövetői körökre jellemző a befolyásolás, különösen a sértett-tanúkkal szemben” – mondta az Indexnek Szabó Krisztián, aki Tanúvédelem a büntetőeljárásban címmel írt doktori értekezést.

Szabó idézte Bócz Endre volt fővárosi főügyész kutatásait, aki szerint Magyarországon az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején tűnt fel a jelenség, hogy a peremkerületekben élő vádlottak rokonsága rendszeresen, visszatérően felkereste a sértett-tanúkat, és igyekezett meggyőzni őket arról, hogy a „terhelt nem akart semmi rosszat”. Vagy ha enyhébb esetekről volt szó, akkor arról, hogy „ne tegye tönkre azt a szerencsétlen gyereket”, „ne fossza meg a vádlott gyerekeit az apjuktól”, és hasonlókról. A kitartó győzködés általában akkor is félelmet keltett a tanúkban, ha konkrét fenyegetés el sem hangzott.

Fenyegetés nélkül is érthető

Szabó szerint a szervezett bűnözés megjelenése hozott új fordulatot a tanúk fenyegetésébe. „A legsúlyosabb bűncselekményekkel kapcsolatban a tanút megbénító komoly félelmet kiválthatja az alvilág íratlan törvényeinek ismerete, bármilyen neki címzett fenyegetés nélkül is.” A módszerek között vannak a szimbolikus gesztusok, például hogy állattetemeket küldenek a fenyegetettnek, követik őt, vagy rendszeresen ugyanaz az autó parkol a háza előtt, és névtelen telefonokat kap, de lehet tényleges károkozás is, például gumik kilyukasztása.

A Legfőbb Ügyészség adatai szerint az elmúlt öt évben évente 150 és 200 között mozgott a tanúbefolyásoli ügyek száma, ami önmagában is bűncselekménynek számít. Ezeknek az ügyeknek átlagosan egyharmada jutott el vádemelésig.

Felhívás hamis tanúzásra bűncselekmények száma

  év  összes ügy  ebből vádemelés
2007 155 59
2008 195 90
2009 170 55
2010 180 62
2011 226 90

„Tudom, hova jár iskolába a gyereked” – hangzik egy jellegzetes fenyegetés Kovács Lajos egykori gyilkossági nyomozó szerint. A volt rendőr azt mondja, leginkább nyomozói rutinnal lehet kiszűrni, mikor nem mer elmondani egy tanú valamit, de megfelelő eszközökkel rá lehet beszélni arra, hogy tegyen vallomást. Saját tapasztalatai szerint ugyanakkor a téves tanúvallomásoknak csak kis része adódik külső fenyegetésből, sokkal jellemzőbb, hogy a tanúk egyszerűen rosszul mérnek fel helyzeteket, vagy rosszul emlékeznek.

Az akarat hajlítása

Más helyzet azonban, amikor ténylegesen fenyegtve érzi magát egy tanú – ahogy Kovács Lajos mondta, „akarathajlító fenyegetésnek” van kitéve. A rendőri meggyőzésen kívül ebben az esetben négy szintje van a tanúk védelmének, ahogy azt Csányi Csaba, a Tanúvédelem cmű könyv szerzője elmondta.

Az első szint a tanúk adatainak eltitkolása. Ez jelentheti azt, hogy a tanú neve titkos, de azt is, hogy a neve ugyan megjelenik (például mert gyakori névről van szó), de semmilyen más adata nem nyilvános. Ez a leghétköznapibb, egyben a leggyakoribb módszer.

A második szint a „különösen védett tanú”, akinek neve és személye is titkos. Senki sem ismeri az eljárás résztvevői közül, csak a nyomozási bíró érintkezhet vele. Ezt akkor használják, ha élete és testi épsége veszélyben forog.

A harmadik szint a személyi védelem, amit bárki kérhet, aki részt vesz a büntetőeljárásban, és jellemzően az ítélet végrehajtásáig, illetve addig tart, amíg a rendőrség szerint reális a fenyegetés. A Szabó Krisztián által idézett adatok szerint a Tanúvédelmi Szolgálat Személyvédelmi Osztálya 2002 óta ezres nagyságrendben látta el személyek védelmét és százas nagyságrendben vett részt egyéb műveleti tevékenységben.

A legtitkosabb tanúk

A legfelsőbb szint a tanúvédelmi program, amit külön törvény szabályoz. Ez az, aminek a részleteiről a legkevesebbet lehet tudni, a rendőrségen belül sem tudják jellemzően még azt sem, hogy hol működik a szolgálat központja. Ebben a kategóriában még a tanúk és családjának elköltözetetése is lehetséges, ha ez indokolt. Ezeknek a műveleteknek minden része államtitok.

A Tanúvédelmi Osztály 2002-es megalakulása óta több tucat esetben indítottak tanúvédelmi programot, több esetben nemzetközi együttműködéssel, olvasható a Tanúvédelem a büntetőeljárásban című műben. Magyarország két-három külföldről átköltöztetett bűnbánó maffiózó védelmét látja el, ugyanennyien vannak, akiket innen költöztettek külföldre.

Kiemelt nyomozók

A tanúvédelmi programokban résztvevők legtöbbje volt bűnöző, a legritkább eset, hogy klasszikus tanúról van szó, írja Szabó. Vannak ugyanakkor már olyanok, akiknek elengedte a kezét a szolgálat, új néven telepedtek le, vagy külföldre költöztek. Ez azonban a ritkább eset, a tapasztalatok szerint gyakoribb, hogy a legtöbb veszélyeztetett tanú nem vállalja a személyiségcserét és a hosszú időre, vagy különösen a végleges elköltöztetést. A leggyakrabban ezért a tanút időlegesen valamelyik más városban lakó rokonához, barátjához költöztetik, vagy szállodában, motelben helyezik el, természetesen álnéven, írja Szabó.

Mivel a Tanúvédelmi Osztály titokban működik, az ott dolgozókról sem állnak rendelkezésre adatok. Dolgozói kiemelt főnyomozók, jellemzően felsőfokú végzettségűek és több nyelven beszélnek. Ők tartják a kapcsolatot a védett tanúkkal, akik bármikor jelentkezhetnek náluk.