Csütörtökön tárgyal az LMP a kilépőkkel
További Belföld cikkek
-
Elindult Magyar Péter konzultációja, és kiderült, hogy mégsem tartja propagandának az Indexet
- A Publicus megmérte, a nyugdíjasok hány százaléka gondolja jónak a helyzetét
- Nőnek adta ki magát egy férfi, így csalt ki pénzt egy társkeresőn
- Bolla Tibor: A 3-as metróvonalra új szerelvények beszerzése jobb lett volna
- Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Legkorábban csütörtökön kezdődhetnek meg a tárgyalások az LMP és a Párbeszéd Magyarországért Platform pártból kilépett tagjai között az ellenzéki párt parlamenti frakciójának sorsáról – mondta el hétfőn Heltai László, az LMP választmányi szóvivője. Szerdán ül össze a párt országos választmánya és ekkor döntenek arról, hogy kik képviseljék a Lehet Más a Politikát a megbeszéléseken.
A párt hétvégi kongresszusa hivatalosan nem szabta meg, hogy kikből álljon vagy hány tagú legyen a tárgyalódelegáció, így a szóvivő ezekre a kérdésekre egyelőre nem tudott választ adni. Annyit mondott, hogy mivel az országgyűlési frakció sorsáról van szó, ezért parlamenti képviselők mindenképpen lesznek a tárgyalók között. Hangsúlyozta, hogy miután a testület tagjait szerdán kijelölik, akár már másnap reggel elindulhatnak a hivatalos megbeszélések a platformmal.
Az LMP hétvégi kongresszusa szombaton döntött arról, hogy nem változtatják meg a párt novemberben elfogadott stratégiáját, amelyik kizárja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. A Párbeszéd Magyarországért Platform, amelyet éppen a novemberi határozat után alapított nyolc parlamenti és három fővárosi képviselő, vasárnap jelentette be , hogy tagjai kilépnek az LMP-ből. Terveik szerint új pártot alapítanak, de a képviselői mandátumukról nem mondanak le, és tárgyalásokat kezdeményeznek a maradókkal arról, hogy hogyan lehetne továbbra is fenntartani a jelenleg 15 fős frakciót.
A platform tárgyalna Bajnaival
Az LMP 15 fős parlamenti frakciójából nyolcan tagjai a Párbeszéd Magyarországért Platformnak: Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter. A platform munkájában több mint 130 LMP-s párttag vesz részt. A házszabály értelmében a frakció megszűnik, ha a platform tagjai úgy döntenek, hogy elhagyják a pártot, vagy háromnál többen lépnek ki.
Mint ismert, az LMP novemberi kongresszusa után a párt szombaton olyan határozatot fogadott el, ami kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. A novemberi határozat elfogadása után Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea lemondott a posztjáról. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselő-társával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás és kötözködés a Hír TV tudósítójával.
12 perce
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
53 perce
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
43 perce
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
3 órája
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
1 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
4 órája
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
2 órája
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
4 órája
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Címlapon
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
41 perce
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58