Világgazdaság: Matolcsy a jegybank élén

2013.02.05. 21:28 Módosítva: 2013.02.05. 23:05

Eldőlt a kérdés, Matolcsy György váltja Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank élén, írja megbízható forrásokra hivatkozva a Világgazdaság. A lap úgy értesült, hogy Matolcsy helyét Varga Mihály veszi át a nemzetgazdasági minisztérium élén. Emellett a lap szerint a gyulai frakcióülésen az is eldőlt, hogy Matolcsy helyettese Balog Ádám, az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára lesz. A kinevezés felvetésére a forint látványosan esni kezdett.

A Világgazdaság értesülése ellentmond annak, hogy Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában még arról beszélt, hogy csupán a határidő előtti napon fog jelöltet állítani, mert "nem akarja kitenni feleslegesen az országot egy spekulációnak, ezért gondolja azt, hogy a lehető legsimább váltásnak kell végbemennie." Ugyanerről beszélt a miniszterelnök január végén Brüsszelben megtartott előadásában is. Akkor elmondta, Magyarország is tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét, de "valakinek jelölnie kell jegybankelnököt." Ezt ő a határidő lejárta előtt csak egy nappal fogja megtenni, ezzel védve a jelöltet a vitáktól.

A rádióinterjúban elhangzottakat erősíti meg az is, hogy Orbán környezetében még kedd reggel is azt mondták, hogy február utolsó napjaiban lesz csak döntés a jegybank vezetőjéről.

A gyulai frakciógyűlés amúgy sem alkalmas e döntés meghozatalára, itt maximum az történhetett, hogy Orbán bejelentette a frakció tagjainak jelöltjét. A Fidesz-frakció sajtószolgálata mindenesetre már cáfolta a Világgazdaság értesüléseit, állítják, szóba sem került a leendő jegybankelnök személye.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: "nem tárgyaltuk és nem is fogjuk tárgyalni a gyulai frakcióülésen ezt a kérdést, ahogyan más testületek sem tárgyaltak róla, még csak informális megbeszéléseken sem került szóba, éppen ezért a Világgazdaságban megjelent hírt alaptalannak és álhírnek tartjuk. Személyi kérdésekről, így Matolcsyról sem volt szó, rezsicsökkentésről annál inkább".

Gyengülni kezdett a forint

Az egyelőre meg nem erősített döntésre a forint kezdetben nem reagált, de este 9 óra után látványosan gyengülni kezdett a forint-euró árfolyam. 292,5-ről 296 forint közelébe növekedett az euró jegyzése. Este 10 óráig 1,5 százalékos volt a gyengülés, de ekkor megállt az esés, és egy kicsit visszaerősödött a forint. A dollár jegyzései 218-ig, a svájci franké 240 forintig ugrottak.

Matolcsyt már a tavaly november óta a legesélyesebb jelöltként emlegetik. A nemzetgazdasági miniszter nem titkoltan a hazai jegybanki gyakorlatban eddig ismeretlen eszközökkel tenne meg mindent a kabinet növekedési céljainak eléréséért. Ez egyébként komoly befektetői aggodalmakat okoz, derült ki a találgatások nemzetközi piaci és elemzői fogadtatásából.

A Matolcsy lehetséges helyetteseként felmerült Balog Ádám közgazdász és jogász diplomát is szerzett, adóügyi szakértő, egy évig a PWC tanácsadó cégnél is dolgozott adómenedzserként. Kora, nyelvtudása (angolul és németül beszél, tanult is külföldön), multiknál szerzett tapasztalata miatt Matolcsynál sokkal jobban eladható szakembernek számít, ám semmiféle monetáris, sőt, banki tapasztalata nincs. Éppen ezért személye aligha alkalmas arra, amire a korábban kiszivárgott tervek szerint az elnökhelyettesi posztot szánták, a Matolcsytól való piaci félelem csökkentésére. Korábbi találgatásokban többek között Patai Mihály bankár, az Unicredit vezérigazgatójának a neve merült fel. Az Indexnek egy az NGM működését ismerő forrás ugyanakkor azt mondta, Matolcsy és Balog Ádám között nagyon jó a munkakapcsolat, Balog kifejezetten ambicionálta, hogy amennyiben Matolcsy a jegybankba megy, vele tarthasson.