Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMOrszágos influenzajárvány van
Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, szerdai jelentése szerint január 28. és február 3. között 19 százalékkal több beteget regisztráltak a figyelőszolgálatra kijelölt orvosok, mint az előző héten. Az 5. héten az országban mintegy 16 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Az 5. héten a fővárosban és 15 megyében emelkedett, két megyében csökkent, két megyében nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról hat megyéből - Baranya, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg - hét jelentés érkezett. A járványok egy bölcsődét, három óvodát, két általános iskolát, két esetben egyidejűleg óvodát és általános iskolát, valamint egy egészségügyi intézményt érintettek. Egy Fejér megyei általános iskolai járványban négy beteg közül két-két gyermeknél az influenza A, illetve B vírusának fertőzését igazolták.
A legtöbb megbetegedést Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, továbbá a fővárosból jelentették, míg Nógrád, Csongrád és Veszprém megyéből a legkevesebbet.
A betegek mintegy egyharmada volt gyermek, hét százaléka 60 éven felüli. A megbetegedés a leginkább továbbra is a fiatal felnőttek körében jellemző, a 15 és 34 év közöttiek korcsoportjában a betegek aránya több mint 40 százalék volt, csaknem 22 százalékuk 35 és 59 év közötti.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal múlt szombaton a Facebook-oldalán azt közölte, hogy Európa teljes nyugati felén és több, Magyarországgal szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van.
Azt írták: az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) a legfrissebb, az influenzajárvány földrajzi kiterjedtségéről készült térképén a kontinens szinte teljes nyugati felét (19 országot) piros színnel ábrázolta, ami az ötfokozatú skálán a legmagasabb szint.