Kaotikusan könyvelt a győri egyházmegye
A minimális szakmai követelményeket sem teljesítette a vádban szereplő időszakban a Győri Egyházmegye naplófőkönyve - mondta a vádlottak padján ülő főszámvevő hivatali utóda a közel félmilliárd forintos sikkasztás vádjával folyó per pénteki tárgyalásán, a Győri Járásbíróságon.
Krizmanics Márton közlése szerint esetleges, következetlen, "szabad" módon vezették a kimutatást, ami "tudatos, tervezett pénzgazdálkodásnak nehezen nevezhető". E helyzet rendbetételébe szerinte már a korábbi pénzügyi vezetők is "belezavarodtak".
A tanú szerint azért kerülhettek vitatott eredetű bevételek a könyvelésbe, mert a korábbi főszámvevő - az elsőrendű vádlott - "a kiadási oldaltól eltért", ezt próbálta ellentételezni bevételek kimutatásával.
A vádirat szerint az egyházmegye két korábbi alkalmazottja mintegy 450 millió forintot használt fel szabálytalanul, az összeg kétharmada megtérült. Az ügyészség szerint a főszámvevő és a főkönyvelő - kihasználva, hogy az egyházmegyénél gyakorlatilag nem volt belső ellenőrzés - 2005 és 2009 között önhatalmúlag, saját hasznukat is szolgálva rendelkeztek e pénzek felett.
A főkönyvelő a peranyag szerint korábban azt közölte, nem volt tudomása az eljárás tárgyát képező átutalások céljáról, míg az egykori főszámvevő azzal védekezett egy korábbi tárgyaláson: minden kérdéses forint az egyházmegye gyarapodását szolgálta, és ez ki is mutatható.