Váratlanul kirúgták a Ludwig igazgatóját
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Lehetetlen helyzetet teremtett a Ludwig múzeumban, hogy csütörtökön váratlanul felmondtak az igazgatónak. Így az ország legjelentősebb kortárs művészeti intézménye jelenleg szakmai igazgató nélkül maradt, sorsa kétséges.
Bencsik Barnabás egykori igazgató az Indexnek elmondta, hogy csütörtökön lejárt az ötéves igazgatói megbízatása. Mivel a kulturális kormányzat nem írta ki időben a következő pályázatot, amely alapján új igazgatót találhatnak, L. Simon László akkori kulturális államtitkár korábban bejelentette: Bencsik Barnabás megbízatását ideiglenesen meg fogják hosszabbítani, hogy az apparátusnak legyen ideje kiírni a pályázatot.
„L. Simon államtitkár nyilvánosan közölte velem ezt az információt, ennek szellemében dolgoztam” – mondta a megrökönyödött Bencsik. Az igazgató maga is csak csütörtökön tudta meg a kulturális államtitkárság döntését. Egy levelet kaptak, amely szerint péntektől az szmsz szerinti működés lép érvénybe.
L. Simont, vagy a független Bencsiket akarták büntetni?
A lépés nemcsak azért szokatlan, mert a kormány saját egykori államtitkárának ígérete ellenére döntött, hanem mert a szokásos eljárás ilyenkor minden esetben az, hogy az igazgató addig marad a székben, amíg le nem zajlik a pályázat. Így biztosítják az adott intézmény zavartalan működését.
„Ilyen forgatókönyvről eddig még nem is hallottam. Sem a pályázatot nem írják ki, sem az igazgatói megbízást nem hosszabbítják meg.” – adott hangot értetlenségének Bencsik.
Kérdéseket vet fel, hogy L. Simon Lászlót a közelmúltban távolították el a kormányzatból, mivel forrásaink szerint belső kritikával élt az orbáni kultúrpolitikával szemben. (Ennek szavazataiban és döntéseiben egyébként nem sok nyoma volt, a parlamentben mindent megszavazott.) Ezért vetettük fel az igazgatónak, hogy az államtitkár ma, pénteken hivatalba lépő utódja, Halász János talán éppen azért döntött így, hogy jelezze: a kormányzat minden szinten elhatárolódik a renitensnek tartott L. Simon döntéseitől. Bencsik nem akart találgatásokba bocsátkozni az üggyel kapcsolatban, annyit mondott, hogy semmilyen jele nem volt leváltásának.
A Ludwig a kormányzat kulturális megaprojektjében, a múzeumi negyedben is fontos szerepet tölt be. A hivatalos tervek a Városliget mellé tervezett komplexumba költöztetnék a múzeumot, anyagát a Nemzeti Galéria tárgyaival együtt állítanák ki. Valamilyen ellenvéleményt fogalmazott meg a Ludwig költözésével kapcsolatban? – firtattuk, de Bencsik szerint erre módja sem lett volna. „Eddig egyetlen, munkacsoport-indító összejövetel volt, ahol érdemi munka nem volt” – mondta.
A múzeumot jelenleg a gazdasági igazgató vezeti. Az eltávolított igazgató a Ludwig alkalmazásában marad, és pozíció nélkül vezeti a szakmai munkát. „Túl sok projektet kezdtünk el, nemzetközi együttműködéseket, konferenciákat, hogy ezeket veszni hagyjuk” – mondta Bencsik, aki újra megpályázná az igazgatói posztot, ha kiírják a pályázatot.
A Műcsarnok igazgatója még kivár
Bizonytalan a helyzete a Műcsarnok igazgatójának is. Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gábor még decemberben lemondott, amikor kiderült, hogy a kormány egyetértési jogot adna Fekete Györgynek és akadémiájának a Műcsarnok szakmai programjaiba.
Mivel Fekete többször nyilvánosan támadta Gulyás általa nemzetellenesnek tekintett munkáját, az igazgató úgy döntött: lehetetlen ilyen helyzetben folytatnia a munkát. L. Simon László még államtitkárként azonban nem fogadta el a lemondást, és arra kérte Gulyást, várjon, amíg a helyzet nem tisztázódik.
Végül azonban nem a szakmailag megkérdőjelezhető, politikailag nyíltan elkötelezett, és az Alkotmánybíróság által is elmeszelt Művészeti Akadémiának kellett mennie, hanem az államtitkárnak.
Gulyás Gábor lapunknak elmondta, míg az MMA-ra vonatkozó törvényt el nem fogadják, igazgatói pozícióban marad, mert nem tudható, tartalmazza-e majd a törvény a számára sérelmezett pontot.
A törvény előterjesztésben jelenleg nem szerepel az MMA egyetértési joga.