Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Vádat emeltek Portik Tamás ellen

2013.03.04. 15:25 Módosítva: 2013.03.04. 15:51

Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Fővárosi Főügyészség hétfőn P. Tamás és társai ellen az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályán folyamatban volt bűnügyben - értesült a hvg.hu.

A vádirati szerint P. Tamás az 1994 és 2000 között F. Attilával és D. Gáborral együtt az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. P. Tamás 1996-ban három ingatlan birtoklása miatt elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet szintén meghatározó alakjával Prisztás Józseffel, ezért annak érdekében, hogy végleg leszámoljon ellenlábasával elhatározta, hogy megöleti őt.

P. Tamás bevonta testőrét H. Istvánt és ismerősét F. Ferencet. F. Ferenc feladata az volt, hogy a bűntársaival történt előzetes egyeztetésnek megfelelően Prisztás Józsefet 1996 november elsején az emberölés kiszemelt helyszínére, a III. kerületi Ladik utcába csalja, az emberölés végrehajtásával P. Tamás a testőrét H. Istvánt bízta meg. F. Ferenc 1996 november elsején 11 óra körül Prisztás József sértettel együtt megjelent a helyszínen, ahol már várta H. István, aki egyszer fejbe lőtte az épp gépkocsijába beszállni készülő Prisztás József sértettet, aki perceken belül a helyszínen életét veszítette - eleveníti fel a hvg.hu cikke.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata február 15-én közölte, hogy P. Tamással és társaival szembeni vádemelési javaslattal zárta le Prisztás József meggyilkolása ügyében a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az MTI a hírel kapcsolatban. P. Tamás előzetes letartóztatását tavaly július 15-én rendelték el. Az NNI akkor azt közölte, hogy a Terrorelhárítási Központ összehangolt akció keretében öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen. P. Tamás mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték.

Bánáti Kristóf, P. Tamás ügyvédje ezután a Hír TV-nek azt mondta: két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt felbujtóként gyanúsították meg az Aranykéz utcában 1998-ban megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával, másrészt pedig Prisztás József 1996-os meggyilkolásával kapcsolatban. Ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak mondta magát, és megtagadta a vallomást.