Bölcs pápát akarnak a magyarok
Elsősorban bölcs legyen, vélik a magyarok a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszéke által végzett felmérés szerint. A megkérdezettek kétharmada szerint európai, ötöde szerint afrikai bíboros követheti a februárban lemondott XVI. Benedeket a pápai trónon.
Az 1300 fős mintán, az internetezők körében végzett felmérés nem teljesen reprezentatív, a fővárosban és a megyeszékhelyeken élők, illetve a felsőfokú végzettségüek is felülreprezentáltak.
A felmérés eredménye szerint a válaszadók elsősorban egy lelkipásztori tapasztalatokkal rendelkező, de a világi ügyekben is jártas egyházfit látnának pápaként. Úgy gondolják, hogy az új pápa hazája büszke lehet, és ott erősödhet is a katolikus egyház.
A Máté-Tóth András és Nagy Gábor Dániel által elvégzett vizsgálat alátámasztja azokat a korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint az emberek Európában elsősorban azt várják el az egyháztól, hogy a szegényeknek fogja pártját, az egyház képviselőitől pedig azt, hogy megértő és bölcs magatartást tanúsítsanak.
Mindeközben Rómában még mindig nem dőlt el, mikor kezdődik a pápaválasztó konklávé. A Vatikánban tanácskozó bíborosok közül a pápai kúrián dolgozók a mihamarabbi választásért lobbiznak, de a többi bíboros inkább az egyházat megrázó és a pápa lemondásával kapcsolatban is emlegetett Vatileaks-botrányt szeretnék előbb tisztázni.