Dunakeszin megmérik a Bajnai-szövetséget
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Dunakeszi 7-es számú egyéni választókerületében vasárnap.
Molnár György jegyző elmondta, hogy a Dunakeszi-alsót és az alagi térség egy részét magában foglaló választókerületben a jelenlegi adatok szerint 3783-an élnek, közülük 3065 választópolgárt várnak három szavazókörben az urnákhoz.
Négyen indulnak a képviselői posztért: Benkő Tamás a Fidesz, Bernát Kristóf a Jobbik, Feketéné Miczki Melinda az MSZP jelöltjeként, valamint a független Oláh Noémi.
Oláh Noémi a választási plakátja szerint az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség közös támogatásával száll harcba a szavazatokért, vagyis a dunakeszi időközi választáson méreti meg magát először az új szövetség.
A negyvenezres város képviselő-testülete jelenleg tizennégy főből áll: a polgármesterrel együtt kilencen a Fidesz, ketten az MSZP színeiben politizálnak, rajtuk kívül egy jobbikos és két független (egyikük az LMP-ből kivált) képviselő vesz részt a döntéshozásban.
Az időközi választást haláleset miatt kellett kiírni.