Kiengedték a Seres-gyilkosság egyik gyanúsítottját
Megszüntették az előzetes letartóztatását B. Lászlónak, akit azzal gyanúsított meg a rendőrség, hogy részt vett az éjszakai életben jól ismert Seres Zoltán meggyilkolásában - számol be róla csütörtöki számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
B. Lászlót az 1999 áprilisában Seres Zoltán vállalkozó és egy olasz üzletember ellen elkövetett emberölés egyik tetteseként tartja számon az ügyészség. A terhelt ellen semmilyen kényszerintézkedést, házi őrizetet vagy lakhelyelhagyási tilalmat nem rendeltek el, az eljárás későbbi szakaszában szabadlábon védekezik - közölte a Magyar Nemzettel B. László védője, Danyi Csaba.
A korábbi cselgáncsozót tavaly nyáron kommandósok vették őrizetbe egy fővárosi vendéglő teraszán. A gyanúsítás szerint ő vezette azt a motort, amellyel a Seres-gyilkosság elkövetői a tahitótfalui helyszínre mentek a merénylet idején.
A Magyar Nemzet szerint a B. László elleni kényszerintézkedés után a hatóságok a nyomozást is megszüntethetik a férfi ellen, mint a lap írja, a Seres-gyilkosság tanúi korábban vékony testalkatú férfiakat láttak a motoron, s a lövész személyleírása többeket emlékeztetett egy másik életellenes ügy terheltjére.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.