A Fidesz védi az új zeneközpontot

Mindketten zavarodottak voltunk. Én az átadásra váró BMC zenei központ előtt, a metsző szélben toporogva, Orbán Viktor pedig az üvegajtó másik oldalán állva. Az ok ugyanaz lehetett: készületlenül ért minket, hogy váratlanul új miniszterelnöki szereppel szembesültünk. Megszoktuk, hogy a miniszterelnök urat kampánycsapata jó ideje már csak mint kevés, de határozott beszédű, olcsó, kikönyökölt zakókat nyakkendő nélkül hordó, tisztességes magyar emberként futtatja, aki vendégségben beletunkol a pörköltszaftba, úgy indul el a határba, hogy az ajtóban állva azt mondja, na, és ha a rádióba hívják, akkor is kedvenc lajbijában osztja ki a rezsicsökkentés-ellenes erőket.

Ehhez képest most egy európai mércével nézve is igényes épületet készült átadni, amely ráadásul nem a feketegyörgyi értelemben vett kultúrát szolgálja majd. A fess öltönyt viselő Orbán visszahúzódott az épületbe, én pedig nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy megismerjem, miként reprezentál a miniszterelnök az idegen közegben. Egy hátsó ajtón a delegáció nyomába szegődtem.

A miniszterelnök az épület megtekintése közben egyáltalán nem szórta a magvas bölcsességeket, nem tréfálkozott, egyszer sem mondta, hogy na, inkább úgy figyelte a zenei könyvtárról, próba- és koncerttermekről áradozó szervezőket, mint aki szusitanfolyamot kapott születésnapjára, pedig nem is szereti a halat.

Zene, a kormány védelmével

Miután felfedeztek, és eltávolítottak a delegációból, volt alkalmam feltérképezni a négyszintes épületet is. Fél óra után megállapítottam, hogy a tulajdonos, Gőz László vélhetően a triádoktól tanulta meg, hogyan indítson bizniszt. Minden saroknál vezető fideszes politikusnak duruzsoló kis csoportokba botlottam: körbevezették Balog Zoltán emberi minisztert, Halász János államtitkárt, de szembe jött két elődje, L. Simon László (most NKA-vezér), sőt, Szőcs Géza is. Az egyik fordulóban Tarlós István főpolgármestert láttam, és amikor megnyitották a termet, másod és harmad vonalbeli fideszesek tolultak be. Egyértelmű volt az üzenet a környéknek: ez a hely jó be van védve.

Más szerepe egyébként a vendégeknek nem is volt, rég hallottam olyan erőtlen beszédeket, mint az este hivatalos részében. Orbán legemlékezetesebb mondata az volt: „A magyar nyelv a mi titkos kódunk, a világ nem érti, és mi sem tudjuk rajta a világot megszólítani”. Nade, mint kiderült, ebben segíthet a zene. A miniszterelnök örült, hogy a gazdasági válság közepette átadhat egy ilyen épületet. Tarlós elmondta, hogy Gőz László még az LGT-vel is dolgozott, és ráadásul olyan ember, aki nem a saját pénztárcájáért munkálkodik, hanem a közért. Az est legemlékezetesebb alakítása az egykori SZDSZ-es Gegesy Ferencé volt, aki volt kerületi polgármesterként jutott mikrofonhoz, de a mondataira nem tudtam koncentrálni, mert teljesen lekötött, hogy úgy beszélt, mint a diákaktivista lány, akinek váratlanul a B-közepesekkel kell egyetemfoglalást szerveznie.

A beszédek lényege úgyis az volt, hogy ez egy win-win szituáció: a kormány örül, mert úgy parádézhat átadóként, hogy az egészbe 500 millióval szállt be, a többit hitelekből teremtette elő az alapító. Gőz László pedig örülhet, mert vállalkozását nem lehetetlenítették el úgy, mint az utca végén álló CET-et. (Amely helyzetének rendezésére Bácskai polgármester beszédében egyébként tett egy félreérthetetlen utalást Tarlósnak.)

Körfolyosós bérház volt

Gerilla bejárásom meggyőzött arról, hogy harmadik félként jól jár a lakosság is. A zenei központhoz egy 120 éves klasszicista házat újítottak fel, amelynek csak az üvegfalakkal, és lamellákkal ellátott sarka jelzi, hogy nem egy pedánsan felújított bérházzal van dolgunk. Ez a sarok egyébként a leggyengébb pontja az épületnek, mert bár az ötlet jó, de a posztmodernkedő jegyek idejétmúltak, és nem is rímelnek a beltér minimalista stílusára.

Az enteriőrnek az eredeti, megtisztított kőfal, a natúr fa borítás, és a fehérre meszelt részek váltakozása ad finom ritmust. A zenetár szobája olyan, mintha egy remeteéletmódot élő zenegyűjtő könyvtára lenne natúrszínű szekrényekkel, bennük megsárgult kották, könyvek ezreivel, és persze falépcsővel az emeleti polcokhoz.

A nagy koncertterem a korfolyosós belső udvar lefedésével, a gang elbontásával jött létre. Érezhető, hogy a cél a megfelelő akusztika megteremtése volt, és ennek alárendelve rajzolódott ki a visszafogott, a természetes anyagok szépségével játszó tér. Amelyben olyan lágyan szóltak a hangok, mint az anyaméhben, már ha ott az ember vezető pártpolitikusok beszédeit hallgatná.

A BMC-ben van még egy kisebb koncertterem étteremmel, próbatermek, stúdiók, és az egész olyan színvonalas, mintha nem is ebben az országban élne Kerényi Imre.