Vaddisznóhajtás: kerüljék az erdőket!
További Belföld cikkek
- Új oktatási projektet indukált Orbán Balázs és az ELTE-tanszékvezető ügye
- Két fiatal rejtélyes halálesete miatt aggódnak egy magyar faluban
- A Semmelweis Egyetem szerint szamárköhögés-járvány van Magyarországon
- Maradnak a mínuszok, a fejünk is belefájdulhat a vasárnapi időjárásba
- Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, több mint egymilliárd forint volt a tét
Ma reggel nyolc és délután négy óra között tartott vaddisznóhajtást a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete, emiatt kértek fokozottabb figyelmet, írta a hegyvidek.hu. A felhívás az Irhás-árok, a Széchenyi-hegy, illetve Csillebérc erdőterületeire vonatkozik, ezeket az erdőket ma 8-16 óra között volt tilos látogatni.
Lomniczi a hajtás okainál a vaddisznó urbanizálódására fektette a hangsúlyt. Mint mondta, a vaddisznók lakott területeken való megjelenéséért nem elsősorban a túlszaporodás a felelős, sokkal inkább az, hogy az állat fokozatosan hozzászokik az emberek közelségéhez, a városi zajokhoz. Így ha az erdőben nem talál elegendő táplálékot, egyre bátrabban indul el lakóterületek felé. Sőt, mostanra a dolog kezd megfordulni. A lakott területen élő állatok járnak ki az erdőkbe táplálékért, mondta a szóvivő.
A vaddisznók egyébként legtöbbször nem agresszívak, nem támadnak emberre. Vannak azonban időszakok, amikor veszélyesek lehetnek, ilyen például a tavaszi időszak, amikor a kocák a malacokat védve támadhatnak, illetve ha egy állat megsebesül. A kritikus időszakokban, mint amilyen a mostani is, a szakemberek felhívják a kutyások figyelmét: ne engedjék szabadon azokat az erdőkben, illetve közvetlen közelében.
Kollégánk találkozása az állatokkal
Az egyik budai kerületben lakunk, hozzánk először éjszaka jöttek. Éppen egyedül voltam a gyerekekkel, amikor halottam, hogy valaki kotorászik a teraszajtón. Aztán egyre többen kotorásztak, egyértelműen be akartak jönni, már teljes rettegésben voltam. Egyszer csak hatalmas visítás és röfögés. Kinéztem, és nem hittem a szememnek. Legalább 30 vaddisznó volt a kertben, kicsik, nagyok, szőrösek meg csíkos hátúak vegyesen. Kényelmesen lökdösték a székeket, meg a gyerekek labdáit, fellökték a csúszdát és kitúrtak mindent, amit csak lehetett. Ezen a történeten aztán mindenki jót röhögött, először mi is, csak a disznók egyre többször jöttek, a végén egyértelmű lett, hogy odaszoktak. Volt, hogy már bőgni tudtam volna, amikor megláttam reggel a kertet, teljesen feltúrva. Letarolták és megették az összes tulipánomat.
Először csak éjjel jöttek, aztán már előfordult, hogy arra léptünk ki délután háromkor az ajtón, hogy ott röfögnek. Olyankor mindig azonnal eldöcögtek, látszott rajtuk, hogy jobban félnek, mint mi tőlük. Egyszer még a kerületi fővadász is eljött, megnézte a terepet, de sokat ő sem tudott tenni. Azt mondta, azért jönnek, mert szárazság van, és kevés az erdőben a víz, de mi nem vettünk észre rendszert az érkezésükben. A csapdák felállítása a hegyi terep miatt nehéz, néha befognak egyet-egyet, de az semmi a több százhoz képest. Azt tanácsolta, hogy ne ültessek tulipánt, sőt inkább ne ültessek semmit, és csináltassuk meg a kerítést. Ami jó tanács, csak éppen egy társasházban kivitelezhetetlen, mert aki a másodikon lakik és nincs kertkapcsolata, az nem akar a kerítésre pénzt áldozni. Egy olcsóbb drótkerítést pedig egy vaddisznó még reggeli előtt röhögve feldönt. A vadász még azt az elméletet is előadta, hogy szerinte valaki direkt hordja ide a disznóknak a makkot, hogy ideszokjanak.
További tanácsként kaptam még, hogy tanuljunk meg velük együtt élni, hiszen mi költöztünk az ő helyükre, nem ők a miénkre. Ami szép gondolat, de hát a mi házunk például már 80 éve ott áll, nem állhatok neki lebontani, hogy visszaadjam a területet a természetnek. Az eddigi tapasztalataim alapján viszont a vaddisznókkal nem nagyon lehet együtt élni.