Paulina
16 °C
20 °C

Fél évet elcsúszott a végső dátum

2013.04.02. 07:33
Az MSZP-ben a nagy kudarcot hozó dunakeszi eredmény miatt ráerősítenek az időközi választásokra, a nagy ellenzéki megegyezést azonban továbbra sem kapkodják el. A végső dátum, amely Bajnai Gordon színre lépésekor még a mostani tavasz volt, átkerült őszre: a szocialisták szerint, ha egyáltalán létrejön, akkor szeptemberre vagy októberre várható.

A 2014-es ellenfél, a Fidesz az elmúlt hónapokban általában kíméletesen bánt az MSZP-vel. A kormánypárti politikusok rendszerint Bajnai Gordont és tevékenységét emlegették az ellenzéket szapuló megnyilatkozásaikban, Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke csak ritkán került a célkeresztbe.

Az MSZP-ben azonban úgy vélik, hogy ez a helyzet a március 9-i nagygyűlés miatt megváltozott. Nemcsak azért mert Mesterházy bejelentette, hogy a szocialisták megtették az első lépést a kormányváltás felé, hanem azért, mert keményen beszólt Orbán Viktornak, egyebek közt felcsúti Maradonának titulálta a miniszterelnököt. Ennek tulajdonítják azt, hogy Mesterházyról és két bizalmi emberéről néhány nap múlva fotó jelent meg a sajtóban, amint az alaptörvény-módosítás országgyűlési bojkottja alatt a budai Oxygen Wellnessben úsztak.

Az úszásra a párt jelenlegi erősemberei, Velez Árpád pártigazgató és Molnár Zsolt kísérték el a pártelnököt.

Az MSZP-ben a napokban alakították meg a párt kampány-előkészítő munkacsoportját, amelynek Molnár Zsolt, budapesti elnök lett a vezetője. Az országos hatáskörű munkacsoport névsorát nem hozták nyilvánosságra. Annyi biztos, hogy a hat-nyolc fős irányító szervben szocialista politikusok és külsős szakértők is helyet kaptak, de a 2002 óta közismert izraeli kampányszakember, Ron Werber nincs a meghívottak között. Ő a munkacsoporttól elkülönülve kizárólag Mesterházy Attilának ad tanácsokat – mondta az Indexnek Molnár Zsolt.

Molnár szerint a munkacsoportot azzal a feladattal hozták létre, hogy összehangolja a soron következő időközi választásokat és a 2014 májusára várt országgyűlési választás kampányának helyi és országos előkészületeit.

A dunakeszi időközi választáson elszenvedett vereség, ahol az MSZP nemhogy megszorítani nem tudta a Fideszt, de messze Bajnaiék és a Jobbik mögött végzett, állítólag rádöbbentette a pártot, hogy mostantól már nem lehet félvállról venni a hasonló helyi szavazásokat. Különösen azért, mert a következő hetekben egymást követik majd az időközi választások.

Mesterházy: Mi vagyunk a legfőbb ellenfél!

Az MSZP elnöke a napokban internetes levélben figyelmeztette "barátait", hogy a Magyar Szocialista Pártot egyre szaporábban érik támadások, miután kinyilvánította, hogy kormányváltásra készül, és "egyértelművé tette a Fidesz számára, hogy elsősorban velünk kell megmérkőznie a 2014-es választáson". "Mi vagyunk a legfőbb ellenfél" - hangoztatta Mesterházy hozzátéve, hogy a támadássorozat része Simon Gábor "koholt vádakon alapuló" tanácsadói ügye, valamint a "manipulatív közvélemény kutatási adatok megjelentetése". Az MSZP elnöke szerint a Tárki úgy beszélt évtizedes MSZP-s mélypontról, hogy közben a Szonda Ipsos 7 százalékkal magasabb adatot mért.

Az elnök arra szólította fel híveit, hogy ne engedjenek az "ócska manipulációknak, alaptalan gyanúsítgatásoknak", őrizzék meg a közösség összetartását, lelkesedését és elkötelezettségét, hogy "le tudják váltani ezt a velejéig romlott rezsimet".

A pártoknak meg kell mérkőzniük többek között Komlón, Berettyóújfaluban és Móron, miközben a helyi eredmények jelentősége 2014 közeledtével egyre inkább felértékelődik. Forrásaink szerint a pártban legfeljebb egy győzelem megszerzésében reménykednek igazán, azt azonban kizártnak tartják, hogy az MSZP olyan rossz támogatottsággal rendelkezne, mint ahogy azt a Tárki legutóbbi közvélemény-kutatása mutatta. A pártvezetésben az utóbbi hetek gyengébb teljesítményei ellenére is erős a meggyőződés, hogy az MSZP az ország második politikai ereje, és a párt képes lesz összeszedni magát az egy év múlva esedékes országgyűlési választásra.

Hiába viszont a szocialista tagság körében is érzékelhető sürgetés, ezeken az önkormányzati helyekért folyó összecsapásokon sem lesz változás az ellenzéki szervezetek egymással szembeni alapállásában. Az ellenzék belső megegyezését, és az egységes fellépés lehetőségét ugyanis legkorábban őszre prognosztizálják az MSZP-ben.

Molnár szerint egy intenzív nyári tárgyalássorozat után szeptemberben vagy legkésőbb októberben jöhet létre megállapodás Bajnai Együtt 2014 pártjával. A szocialisták új kampányfelelőse azt állította, hisz abban, hogy az együttműködési folyamattal nem fognak elkésni, és az fokról fokra megvalósítható mindkét szervezetben.

Tény, hogy a fél évvel elcsúsztatott megállapodás megakasztja az ellenzék választókerületeket érintő döntéseket. Miközben a Fideszben már hetek-hónapok óta folyik a választókerületi elnökök felkészítése, tréningezése, az MSZP tárgyalókészségét bizonyítandó elhalasztotta jelöltjei véglegesítését. Kijelölték ugyan a a106 új választókerület felelőseit, és szondázzák is teljesítményüket, de jelölti megbízásukat csak akkor kaphatják meg, ha eldől, hogy lesznek-e olyan körzetek, amelyeket átengednek a jelenleg még egyértelműen riválisként kezelt Bajnai-pártnak.

A listás helyekkel még nehezebb dolga lesz a pártvezetésnek, hiszen megegyezés nélkül gyengébb időközi eredmények várhatók, a gyengébb eredmények pedig idegessé tehetik a parlamenti vagy kormányzati helyekre áhítozó politikusokat. Ha nem jönnek az eredmények, csökken a kormányváltásba vetett hit, öldöklő verseny indulhat meg a biztos befutó helyekért, a belső háborúskodás pedig még tovább szűkítheti a párt számára reálisan elérhető helyek számát.Ebben a helyzetben tulajdonképp jól jött az MSZP-nek, hogy a kormányoldalról végre nem csak Bajnai Gordonra lőnek, hanem maga is kiállhatott a fideszes golyók elé, felhívva híveit, hogy a támadások miatt össze kell fogniuk. Mozgósító erejű témákra nagy szüksége van a szocialistáknak, mivel a fővárosban fel-fellángoló ellenzéki megmozdulásokból rendszeresen kihagyják őket, a rezsicsökkentéssel szemben pedig nagyon nehéz átütő programot találni, a Fidesz-kampány érezhetően és hosszú időre kifogta a baloldal vitorlájából a szelet.

15%
3899 Ft
3315 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft