Orbán fiatalként külföldre menne

2013.04.17. 01:06

Orbán Viktor egy rendhagyó osztályfőnöki óráról töltött fel videót a Facebook-oldalára, amiben elmondta, hogy fiatal korában természetes az, hogy az ember máshol, más országban próbálja jól érezni magát, és szerinte az is jó, hogy a diákok tüntetni akarnak.

A felvételen először arról faggatja egy diák, hogy miért jelentenek gondot a pályaelhagyó tanárok. Erre a miniszterelnök azt válaszolta, nem baj, ha más munkát végez az ember, mint amit tanult, de a pályaelhagyó tanárok aránya túl magas.

A következő körben a kivándorlás témáját érintik, amire Orbán lelkesen azt mondta, fiatalkorában neki is mindig az volt az érzése, hogy akárhol volt, legyen szó párkapcsolatról, iskoláról vagy futballmeccsről, hogy bár nagyon jó helyen van, de biztosan van olyan hely, ahol még jobb helyen lehetne. Mentem is ahogyan csak tudtam - mondta Orbán, és arra buzdította a hallgatóságát, hogy akiben munkál ilyesfajta érzés, az is menjen, amíg tud. Mert egy idő után "megáll az élet", és amikor társa, munkája, kötelességei lesznek az embernek, akkor felelősebben kell viselkednie.

A diáktüntetésekre (amelynek részeként a Fidesz feljelentést tett a pártszékház kertjét elfoglalók ellen) szintén jó dologként tekint Orbán, de a videóban azt is kifejti, hogy a tüntetők sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy mi ellen tiltakoznak.

Végül azzal zárul a rövid összeállítás, hogy miniszternök minden este önkritikát végez, és a legtöbb esetben az jön ki, hogy több jó dolgot tett, mint rosszat.