Júliusban érkezik az első keresetkiegészítés

2013.04.26. 20:17 Módosítva: 2013.04.26. 20:21

Július 20-ig kell megkapniuk első jövedelemkiegészítésüket azon egészségügyi dolgozóknak, akik a nyugdíjukról lemondva továbbdolgoznak az egészségügyben. Egy korábbi kormányrendelet rögzíti, hogy azon nyugdíjas egészségügyi dolgozóik után, akik a kormány, illetve a miniszter jóváhagyásával továbbdolgoznak, a munkáltatók támogatásra jogosultak. Ezt az összeget csak a nyugdíjukról lemondó egészségügyi dolgozók illetménykiegészítésére fordíthatják.

Orbán Viktor kormányfő december 18-án az Idősügyi Tanács ülésén azt mondta: egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük.

Mivel 2013. július 1-jétől megszűnik a nyugdíj és a bér együttes kifizetése, az egészségügyi ágazatban is kérelmezniük kellett további foglalkoztatásukat azoknak a közalkalmazottaknak, akik elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt. Az egészségügyi államtitkárság március 18-án közleményben azt írja, hogy a kormánydöntés értelmében a munkáltató a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak illetménykiegészítést adhat.

Az egészségügyi államtitkárság kedden közölte, hogy a továbbfoglalkoztatás 2013-ban eddig 3036 dolgozót érint. A 2013. július elseje utáni „kettős ellátás tilalma”, és ezzel együtt a jövedelemkiegészítés viszont összesen 4059 embert érint. Kompenzációban mindazok az egészségügyi dolgozók részesülnek, akik jelenleg öregségi nyugdíjat vagy korhatár előtti ellátást kapnak, így például a 40 év munkaviszony után nyugdíjat választó, 62 évesnél fiatalabb nők is, akiknek nem kellett továbbfoglalkoztatási kérelmet beadniuk, mert nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt.