Vilhelmina
11 °C
28 °C

Panaszt tett a Kehi és az MNV

2013.04.29. 01:20

Panasszal élt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Központi Nyomozó Ügyészség azon határozata ellen, amiben megszüntették a moszkvai kereskedelmi kirendeltség (kerki) eladásával összefüggő nyomozást - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A cikk szerint a 17 ezer négyzetméteres, belvárosi ingatlan eladásában főszerepet játszó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai ellen hűtlen és hanyag kezelés miatt nem folytattak eljárást; és Fekszi Márta volt államtitkárt, valamint Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját sem hűtlen kezeléssel gyanúsítják már, hanem bűnpártolásra enyhítették a terhükre rótt cselekményt.

A moszkvai képviselet 2008-as értékesítése ügyében a Kehi tett feljelentést, a Központi Nyomozó Főügyészség két hete szüntette meg az ez alapján indult nyomozást. A határozat szerint a vagyontanács tagjaival szemben azért nem merülhet fel a hűtlen kezelés bűncselekménye, mert a magyar államot ért kár még a tanács határozata előtt következett be, amikor a kerki eladásáról szóló első, érvénytelen szerződés alapján a vevő luxemburgi cég tulajdonjogát bejegyezték.

A Kehi és az MNV szerint azonban az ügyészség alapvetően téves jogi feltevésből indul ki, amikor a kár bekövetkezését az ingatlan tulajdonjogának átszállásával azonosítja. Úgy vélik, az államot akkor érte kár, amikor az - irreálisan alacsony, és a korábban meghatározott 23 millió dollárnál még 2 millió dollárral kevesebb - összeget jóváírták az MNV számláján már a vagyontanács döntése nyomán érvényesen megkötött adás-vételi szerződés alapján - olvasható a lapban, amely azt is megjegyzi: a 4,5 milliárd forintért elkelt épületért akár 17 milliárd forintot is kaphatott volna az állam.