Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Közpénzek után csak hivatal kutakodhat

2013.04.29. 17:00

A Cser-Palkovics András és Vas Imre képviselők által benyújtott törvénymódosítás szerint csak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kaphatna teljeskörű betekintést a közpénzek felhasználásába, míg a szélesebb nyilvánosság csak korlátozottan juthat hozzá az adatokhoz – írja az átlátszó.hu.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról (Infotv.) szóló új törvényjavaslat, kivételes és sürgős eljárásban kerül kedden a parlament elé, két nappal azután, hogy a módosítást benyújtotta a két képviselő.

A javaslat révén – a korábbi kormánypárti ígéreteket ebben a részében teljesítve – kerülnek be az Infotv.-be az új Polgári Törvénykönyvbe át nem vett üvegzsebszabályok, amelyek nyomán korlátozható az üzleti jogra való hivatkozás, amennyiben közpénzek felhasználásáról van szó. Az átlátszó.hu szerint azonban teljesen súlytalanná teszi az egyébként jó szabályokat az a módosítás, amely csak a KEHI és az ÁSZ számára biztosítana teljeskörű hozzáférést. A javaslat elkészítői azzal érvelnek, hogy a "közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést", mert "az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot",  hosszú időre és jelentős mértékben akadályozná az adatkezelő működését.

A javaslat benyújtói szerint azért sincs szükség önálló kutakodásra, mert "a külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szervek (pl. ÁSZ, KEHI) törvénynél fogva kötelesek ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket", és az ő működésükkel is biztosítható a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való alapjog. Ennélfogva ha rajtuk kívül más kívánná ellenőrizni a közpénzek felhasználását, és igényelné például az MTVA-nak az alvállalkozóival fennálló összes szerződését, a NEA-pályázatok teljes eredménysorát, akkor az az igénylőtől megtagadható lenne a törvénymódosításra hivatkozva.

A nagyobb baj azonban azzal van, hogy az új, leplezetlenül kényelmi szempontok alapján készült szabály tartalma teljesen bizonytalan, aminek alapján így bármilyen adatigénylés megtagadható lesz, és ­­– ismerve az adatkezelők egy részének megközelítését – a lehetőség gyorsan széles körben követett gyakorlattá fog válni. A szabályból ugyanis lénygében annyi következik, hogy az igénylő nem követelhet teljes körű tájékoztatást a közpénzek felhasználásáról, de hogy mit követelhet helyette, azt nem osztja meg a jogalkotó az adatigénylővel – írja az átlátszó.hu

Ugyanígy újabb megtagadások alapozhatók majd arra a rendelkezésre is, amely szerint a törvény hatálya nem terjed ki a külön törvényben szabályozott tájékozódási, iratmegismerési, betekintési és másolatkérési jogokra. Ezek a külön törvényben biztosított jogok ugyanis a legtöbb esetben jelentősen szűkebbek, mint amit az Infotv. biztosít, így ott, ahol ezeket eddig párhuzamosan lehetett igénybe venni, ez egyértelműen visszalépést jelent a mostani helyzethez képest.

Az LMP képviselői csoportját vezető Schiffer András szerint elgondolkodtató, hogy a Fidesz kivételes eljárásban már kedden meg akarja szavazni a benyújtott módosítást. "Az LMP a nyilvánosság csorbítása helyett egyértelműen az átláthatóság pártján áll. A mai napon ezért nyújt be egy törvényjavaslat-csomagot a nemzeti vagyon hasznosítására vagy közfeladat ellátására vonatkozó szerződések megkötésére vonatkozó eljárások teljes nyilvánosságának megteremtésére" – írta hétfői közleményében Schiffer.