Csajozni indult a motoros, megkéselték

2013.05.19. 16:48

A Sárospataki Rendőrkapitányság egy szerelemféltés miatt kialakult szóváltás, majd azt követő késszúrás miatt folytat büntetőeljárást, írja a police.hu. Vajdácska belterületén 2013. május 17-én koraeste előzetes szóváltást követően egy 18 éves helyi fiatalember késsel mellkason szúrt egy 24 éves sárospataki férfit, akit a mentők kórházba szállítottak.

A támadót a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították. A beismerő vallomást tett gyanúsítottal szemben a Sárospataki Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A férfi vallomásában elmondta, hogy tettét szerelemféltés miatt kialakult szóváltás hevében követte el.

Egy olvasónk úgy tudja, hogy a megkéselt férfi jóhiszeműen, egy fiatal lánnyal való motorozás reményében indult el Vajdácskára, a levélíró szerint nem is sejtve, hogy a késelő valójában a közös lányismerősük Facebook-profilját felhasználva hívta el őt a találkozóra:

Május 17-én a Facebookon kereste meg egy fiatal lány, akivel korábban már váltott néhány szót, így ismerte, ezért elhívta egy Vajdácska környéki, délutáni motorozásra. Ekkor még nem tudta, hogy valójában a lány barátja írt neki, a lány Facebook-profiljáról.

A helyszínen a lányt mellett két másik személy is várta a motorost, közülük az egyik a lány barátja és a gyermeke apja volt, aki belekötött a motorosba: a jármű elé állt, feltartóztatta, megütötte, majd egy késsel mellkason szúrta. A motoros a döfés után beindította a motorját és 30-40 méterre megállt, hogy kihívja a mentőket, miközben a helyiek segítettek neki elszorítani a vérző sebet. A férfit először a sátoraljaújhelyi Szent Erzsébet Kórházba vitték, onnan pedig a miskolci megyei kórházba. Jelenleg a sebészeti osztály posztoperatív osztályán tartják megfigyelés alatt.

7 cm mély seb keletkezett a támadásnál, amelynek mélységét szerencsére csökkentette a bőrkabát. Belső szervet nem ért a penge, de a rekeszizom és a máj között kialakult egy bevérzés, melyet folyamatosan leszívnak. Ez legalább 4 napig fog tartani, amit kb. másfél hetes lábadozás követ majd. A tettest 17-án este a Sárospataki Rendőrkapitányság rendőrei elfogták és fogdába zárták, ám szombaton ki is engedték, szabadlábon védekezhet.