Kitiltották a mozgáskorlátozott kisfiút az Oxygen wellnessből

2013.05.29. 08:46 Módosítva: 2013.05.29. 15:58

K itiltottak egy hétéves mozgáskorlátozott kisfiút a naphegyi Oxygen nevű wellnessközpontból, írja a 444.hu. A kisfiút édesapja havonta egyszer-kétszer vitte el a központ játszóházába, ahol eddig összesen körülbelül tíz alkalommal voltak. A wellnesközpontban azonban váratlanul megváltoztatták a házirendet: belekerült egy olyan mondat, amely szerint “speciális igényű és speciális ellátást, illetve felügyeletet igénylő gyermeket befogadni nem áll módunkban.”

Az Oxygen Wellness épülete a Naphegyen
Az Oxygen Wellness épülete a Naphegyen
Fotó: Google Streetview

Levente túlélt egy csecsemőkori agydaganatot. Felgyógyult ugyan, de jobboldala részlegesen lebénult. Önállóan járni nem tud, de fel tud állni és kúszik, mászik. Egyik fülére nem hall és betegségének utóhatása az is, hogy figyelemzavaros es hiperaktív.

A gyermek apja a 444.hu-nak azt írta: amíg gyermeke a játszóházban volt, ő kint üldögélt a folyosón. Ha segíteni kellett, például tisztába tenni, akkor azt ő végezte el, nem a gyerekekre vigyázó hölgy. Az apa szerint nem zavartak másokat és a játszóházban dolgozó óvónő meg is dicsérte Leventét, hogy vele van a legkevesebb baja.

Az utolsó előtti alkalommal a recepción azt közölték velük, hogy Levente csak az addigi idő felét, másfél órát lehet a játszóházban. Amikor május utolsó szombatján mentek, már a módosított házirenddel fogadták őket.

Kommunikációs hiba

Az Oxygen wellness az Indexnek elküldött hivatalos állásfoglalásában a következőket írja:

"Mindig is távolt állt tőlünk a diszkrimináció, ezzel az indíttatással hoztuk létre a játszóházat is. A játszóházban szakképzett óvónők dolgoznak, egy műszakban egy személy, akik tökéletesen felkészültek a gyermekek ellátására, szórakoztatására.

Amikor Fábián Úr az első alkalommal kitöltött regisztrációs lapján jelezte, hogy kisfia, Levente speciális nevelési igényű, óvónőnk úgy döntött, hogy jó szándékára, empátiájára és szakértelmére alapozva örömmel elvállalja a kisfiú felügyeletét is. Leventével – ahogyan az édesapja is leírta – nem voltak magatartásproblémák, viszont éppen mozgáskorlátozottsága miatt állandó figyelmet és segítséget igényelt.

Ezt viszont még a legjobb szándékú óvónő sem tudta anélkül megtenni, hogy a játszóházban tartózkodó ne lássa ennek kárát. Az óvónők többször jelezték szóban az édesapának, hogy a gyermeke felügyeletét nem tudják összehangolni a többi gyermek ellátásával.

Mindezen tapasztalatok birtokában, többszöri látogatás után vontuk le azt a konklúziót, hogy nem vagyunk felkészültek speciális nevelési igényű gyermek ellátására.

Beismerjük, hogy jobban végig kellett volna gondolnunk, hogy alkalmasak vagyunk-e egy ilyen feladatra. Akkor jártunk volna el helyesen, ha amint nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Levente teljes és kizárólagos felügyeletet igényel, azonnal jeleztük volna az édesapa felé írásban is, hogy erre nem vagyunk felkészülve, nem tudjuk megoldani. Ezért a kommunikációs hibáért elnézést kérünk" - írták.