Elkapták az árvízi aggregátortolvajokat
A tatai rendőrkapitányság nyomozói azonosították, és elfogták azt a két férfit, akik június 5-éről 6-ára virradóra a Dunaalmás és Almásfüzitő közötti nyúlgát mellől elloptak egy 120 000 forintot érő, 1,8 kW-os Honda típusú aggregátort és egy 10 literes fém benzines kannát, amiben körülbelül 9 liter benzin volt - írja a police.hu "Ezt is kinyomoztuk" című közleménye.
A gép segítségével a nyúlgátat világították meg, de elromlott, ezért a védekezésben résztvevők elhelyezték egy félreeső helyen. Azt tervezték, hogy elszállítják, és megjavíttatják. Június 6-án mikor érte mentek, hűlt helyét találták.
Június 8-án a tatai rendőrök Dunaalmás víz alá került házainál járőröztek. Az egyik nyitva talált ingatlan ellenőrzése közben a másfél méteres víz tetején megtalálták a korábban ellopott üres kannát. Az aggregátor nem volt ott, így tovább nyomoztak a tettesek és az általuk eltulajdonított eszköz után.
Június 10-én a nyomozók elfogták a tetteseket: a 20 éves P. Ferencet és 16 éves társát neszmélyi otthonából előállították a tatai rendőrkapitányságra, ahol gyanusítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A nyomozás során kiderült, hogy az aggregátort időközben eladták egy szintén neszmélyi illetőségű férfinak, a 36 éves F. Endre 20 000 forintért vette meg tőlük. A vevőt elfogták, majd orgazdaság gyanúja miatt őrizetbe vették. A gyanúsított otthonában tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták az aggregátort.
P. Ferenc és fiatalkorú társa ellen - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntette, F. Endre ellen - őrizetbe vétele mellett – felbujtóként elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.