Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-8 °C
3 °C

Száz szaunát, ezeret

2013.06.12. 15:27

Finnek népesítenek be egy baranyai falut, ahol ma már az országban a legmagasabb az egy főre jutó szaunák száma. A helyiek szeretik nyelvrokonainkat, akik a maguk részéről híressé tették Geresdlakot: finn újságok írnak a településről, turistacsoportok érkeznek ide, de járt itt a magyarországi finn nagykövet, és egy finn miniszter is, rajtuk kívül pedig már kétszer erre kormányozta szánját Joulupukki, a finn Mikulás. Egyszóval: „Finn és magyar két jó barát / Együtt harcol s issza borát.”

Geresdlak felé közeledve tulajdonképpen két dolgot erősen megfogadunk: soha, semmilyen körülmények között nem használjuk Finnország helyett az Ezer tó országa kifejezést, és nem élcelődünk a pukki végződésű szavakon. Volt még egy harmadik fogadalmunk is, hogy, ha kínálnak, sem iszunk finn vodkát, de ezt, mint lehetetlent elvetettük.

Zöldellő dombok között kanyargunk, Geresdlakra érve pedig rögtön Habjánecz Tibor polgármesterbe botlunk. Ötvenkét éves, energikus ember a polgármester, pénzügyi tanácsadó cége van, és két vendégháza áll az erdő szélén.

– Az igaz, hogy Kalevala-kiállítás nyílt a faluban? – kérdezzük tőle, rögtön a dolgok közepébe vágva.
– Persze, de mi ebben a meglepő? – kérdez vissza. – Rendszeresen tartunk finn-magyar napokat, megünnepeljük december 6-át, a finn függetlenség napját, és tartunk finn majálist is. Tudják, hogy mondják a majálist finnül?
– Nem.
– Vappu. Jó, mi?
– És hogy kerültek a finnek Geresdlakra?
– Ez a szokásos történet. Idejött egyikük, megtetszett neki a hely, aztán szólt valakinek, az meg szólt még valakinek, és így tovább. Mára huszonnégy család lakik itt az év egy részében. Néhányuk nyugdíjas, páran távmunkában dolgoznak, de az orvostól a művezetőig, zenetanártól a tévérendezőig van köztük mindenféle ember. Először csak Észak-Karéliából jöttek, mostanra viszont akkora lett kint Geresdlak sajtóvisszhangja, hogy már Helsinki környékéről is érkeztek ide. Mi vagyunk a finn falu.
– Nem bánják a hírverést?
– Dehogy bánjuk. Finnek nélkül talán azt sem tudnák, létezik a világon olyan falu, hogy Geresdlak. A múltkor itt énekelt a templomban a híres Cantores Minores fiúkórus. Láttam a műsorfüzetet az európai turnéjuk állomásaival: Varsó, Pozsony, Budapest, Geresdlak, Zágráb, München. Hát mikor jött volna ez így össze nekünk?

Az első finn fecske Geresdlakon Mauri Vänskä volt. Tizenkét éve érkezett ide, egy barátjának keresett méhészkedéshez helyet, aztán itt ragadt. Korábban csak egyszer járt Magyarországon, még a '70-es évek elején, amikor Kelet-Európa nem a legjobb formáját futotta. Mintha szürke por lepett volna mindent, a házakat, az autókat, a fáradt arcú embereket, akik idegesen siettek valami után. Egyszer postára kellett mennie Vänskä úrnak. A sor lassan haladt, a pult mögött egy nő unottan dohányzott, ő pedig, amikor sorra került, egy szót mondott csak, az egyetlent, amit akkor tudott, és ami a postai ügymenettől talán a legtávolabb állt: szeretlek.

– A nő rögtön abbahagyta a dohányzást, rám nézett, és elmosolyodott – emlékszik vissza több évtized távolából.

Angolul és magyarul meséli a történetet, bár legjobban németül tud, ahogy generációjából annyian. Nemrég múlt hetvenhárom éves. Otthon egy ideig újságíróként dolgozott, aztán vállalkozásba fogott, és néhány évig tagja volt a finn parlamentnek is. Általában kétszer két-három hónapot tölt Geresdlakon, ilyenkor sokszor a magánrepülőjén, egy Cessnán érkezik a közeli Pogány repülőterére. A faluban úgy tudják, egyszer vadászgépek kényszerítették a földre, mert kémnek nézték.

– Nem volt ott semmiféle vadászgép, csak annyi történt, hogy eltévedtem – mondja. – Láttam a térképen, hogy tiltott zónába kerültem, és gyorsan kirepültem onnan.
– Miért szeret itt lenni?
– Mert gazdag a magyar kultúra, az itteni emberek pedig nagyon kedvesek. Ja, és nagyon jó a konyha. Tudják, mi az első dolgunk, amikor ideérünk? Rögtön eszünk egy cigánypecsenyét, vagy babgulyást.

Mondjuk, az evés látszik rajta legkevésbé. Vékony, inas ember ez a finn, néha Pécsváradig kerékpározik, máskor a környező falvakba sétál. Gyalogolni két síbottal – na, ilyet sem láttak korábban Geresdlakon. Vänskä úr azonban másképp is aktív. Ő találta ki, hogy legyen Geresdlaknak szlogenje, díjat ajánlott föl, közvélemény-kutatást szervezett, végül az sok ötlet közül az Együtt sikeresek vagyunk győzött.

– Követi a magyarországi eseményeket?
– Persze. Minden nap megveszem a Dunántúli Naplót, és megpróbálom végigolvasni. Nem könnyű, de ez az én magyar órám.
– Melyik a legnehezebb magyar szó?
– Hát, az egyik a fűnyíró. A másik meg...na, várjanak.

Az udvar végébe megy, és egy tálat hoz vissza. Cseresznye van a tálban.

– Cseszen – mondja Mauri Vänskä.
– Csernyesz – helyesbít.
– Csenyszereny.

Aztán feladja.

A finnek már a spájzban vannak. Finn zászló leng a magyar mellett a községházán, mellette nyíl mutatja, merre van Helsinki. Arrébb, egy táblán Geresdlak három finn testvértelepülésének, Kiihtelysvaarának, Raatevaarának és Uskalinak a neve áll, a faluközpontban pedig az emberek magyarázzák, hol laknak a finnek. Itt, ez a két ház az övék, meg az ott, a piros furgonnál, annak az oldalára pedig ki is van írva: Hämäläinen. Aztán amott a Pertti él, a feleségével, abban meg az a fura nevű szakállas.

– Rendes emberek ezek mind, csak olyan maguknak valók – mondja egy férfi a templomnál. – Nem nagyon vegyülnek, inkább egymással járnak össze.

Pedig a finnek a szlogenkészítésen kívül is sokat tesznek Geresdlakért. Az asztmás gyerekek gyógyulására kialakított óvodai sószoba nagyrészt finn segítséggel jött létre, és finnek gyűjtenek a templomtorony renoválására. A zenetanár Saaristo Sisko a helyi Pacsirta kórus munkáját segíti néha, a festő Erkki Nurminen geresdlaki utcaképekből készített kiállítást, ám a finn jelenlétnek ennél sokkal kézzelfoghatóbb jelei is vannak a faluban: a szaunák.

A szaunákat eleinte a finnek kezdték építeni, de aztán átvették tőlük ezt a szokást a magyarok is. Ma már tizenöt geresdlaki házban van szauna, ami a település-lélekszámot tekintve valószínűleg országos rekordnak számít. Az első magyar, aki szaunát építtetett magának a faluban, Vavika Tibor gabonakereskedő volt, aki egyébként a falu alpolgármestere is.

– Senkin pässinpää! – köszöntjük, amikor találkozunk vele.
– Maguknak is – mondja mosolyogva.

A senkin pässinpää egyébként tökfejet jelent, de a világért sem sértegetnénk az alpolgármestert: egyszerűen így akarjuk tesztelni, hol tart a finn nyelv elsajátításában. A helyiek ugyanis komolyan veszik a nyelvrokonságot. Mivel az itteni finnek alig beszélnek magyarul, tízen a geresdlakiak közül elhatározták, hogy megtanulnak finnül. Négy hete kezdték. Az első órán ott volt mindenki: hárman az önkormányzattól, ketten az óvodától, aztán a családi orvos, a pécsváradi okmányiroda itt élő vezetője, Habjánecz polgármester, Vavika alpolgármester és Gizike, a helyi fodrász.

– Hyvää päivää, ez például azt jelenti, jó napot – magyarázza Vavika Tibor. – De ha akarják, elsorolom maguknak a napokat is.
– Inkább azt mondja meg, milyen emberek a finnek?
– Nagyon rendesek, ráadásul életet hoznak a faluba. A fiatalok ugyanis sorra költöznek el innen. Nemrég még nyolcszázötvenketten voltunk a faluban, most viszont már csak hétszázkilencvenen. A finnek ráadásul megszépítik a települést. Amikor ugyanis megveszik a házakat, pincéket, rögtön felújítják azokat.

– Akkor biztos szeretnek itt lenni.
– Persze. Van, amelyik még bort is csinál. Egyikük, Pekka a vörösével borversenyt nyert tavaly.
– Az ember azt hinné, a finnek csak vodkát isznak.
– Ez aztán a tévedés. Amikor egy küldöttséggel kint jártunk, folyton francia konyakkal kínáltak.
– Ez komoly?
– Mi is meglepődtünk rendesen. Úgy kellett megígértetnünk velük, hogy legközelebb adnak vodkát is.

A geresdlakiakat Anja Haaparanta tanítja finnül. Az asszony még Finnországban, az egyetemen tanult meg magyarul, majd 1991-ben Pécsre jött dolgozni. Sokáig szerencsediót mondott szerecsendió helyett, keverte Debrecent a decemberrel, most viszont a Pécsi Tudományegyetem nyelvtudományi szakán dolgozik finn lektorként, és a magyar-finn baráti társaság elnöke. Ha valaki, ő tehát el tudja magyarázni, igaz-e hogy a jönna vonna magyarul tényleg a vonat érkezését jelenti, csak éppen fordítva: a jönna jelenti a vonatot, a vonna meg azt, hogy közeledik valami.

– Hát, ez nem egészen így van – ábrándít ki Haaparanta évtizedes nyelvészeti fixációnkból. – A junan tényleg vonatot jelent, a vaunut viszont kocsit, szóval ez a kifejezés inkább vasúti kocsira utal.
– Azért nyugtasson meg: ugye rokonok vagyunk a finnekkel?
– Nyelvészetileg feltétlenül. Ezt úgy képzeljék el, hogy egy kiterjedt nyelvcsalád egyik szélén vannak a finnek, akikhez a balti népek állnak a legközelebb, a másikon pedig a magyarok, akiknek a nyelve leginkább a hantival és a mansival rokon. A magyaroknak és a finneknek mindenestre úgy háromszáz közös szavuk van. Ilyen a hal, ami finnül kala, vagy a kéz, ami meg käsi.
– Az igaz, hogy a finnek meglepetésükben azt mondják, ó, borzalom tyúkketrece?
– Hogy miket kérdeznek! Tényleg van egy ilyen kifejezés, a kauhistuksen kanahäkki, amit akkor mond valaki, ha például felfedezi, hogy betörtek hozzá.
– És mit mond egy finn, ha meglát egy tyúkketrecet?
– Hát, azt, hogy tyúkketrec.

A geresdlaki Liliom presszó a Liliom utcában van, vagy ahogy azt egy tábla jelzi a sarkon, a Liljakatún. A presszót Márta vezeti.

– Szóval újságírók – mondja, és végigmér. – Akkor várjanak, mindjárt hozom a vonalas füzetet.

Márta egy vonalas füzetbe írja ugyanis a finn kifejezéseket, különös tekintettel a vendéglátóipari szakirányra. Ahány újságíró csak erre jár, mindnek szépen megmutatja, márpedig újságíró jár erre bőven. Kérdezték is páran a polgármestert, mennyibe kerül az a sok reklám a falunak, mert ingyen biztos nem írnának annyian Geresdlakról.

Márta füzetét lapozgatjuk, amibe kék golyóstollal írt szavak sorakoznak.

– Kikérdezhetjük? Mit jelent például az, hogy vihta?
– Jaj, hát azt hiszik, tudok minden szót...?
– Itt az áll, hogy nyírfaág.
– Akkor az úgy is van. Az biztos, hogy nagyon szeretik ezek a finnek a zöldet.
– És milyen vendégek?
– Tudtam, hogy megkérdezik. Jók, de ne higgyék, hogy nagyon ivósak. Idősebb emberek szinte mind, reggelente erre sétálnak, néha kérnek egy kávét, üdítőt. Csak egy van közülük, aki vodkát szokott inni.
– A borravaló hogy van finnül?
– Tippi. Látják, ide van leírva.
– És ezek a mondatok a lap tetején mik?
– Valami vicces bejegyzések. Nagyon mosolyogtak, amikor beírták, szerintem jobb is, hogy nem tudom, mit jelentenek.

Robival, a tetőfedővel Geresdlak határában találkozunk. Miközben sört iszik, szabad kezével mutatja, merre laknak a finnek. Jól ismeri őket: Mauri Vänskä házán dolgozott egyszer, de a többieket is látja néha a faluban. Kortyol egyet, majd a távolba mered.

– Egyszer én is szaunáztam – mondja, de úgy, mint aki valami nagyon kedves emlékről mesél.
– És hol? Maurinál?
– Nem.
– Perttinél?
– Nem.
– Akkor talán Paavonál?
– Ott sem.
– Akkor mondja már meg, hol?
– Hát, hol máshol: Harkányban.



  • Vennék
  • Hírek