Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Nem bűnös az orvos, aki miatt felpüffedt egy holttest a tűző napon

2013.06.19. 22:22

A nol.hu cikke szerint sem szakmai, sem etikai vétséget nem követett el az a tardi orvos, aki két évvel ezelőtt megtagadott egy halottszemlét. A bíróság a Magyar Orvosi Kamara elmarasztaló határozatát is megsemmisítette Keszthelyi Gyula ügyében.

A tardi háziorvos azért nem akarta elvégezni a halottvizsgálatot egy, a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén, mert úgy vélte, az orvosi hibák, a félrekezelés esetleges eltussolása ellen az véd a legjobban, ha az elhunytat nem a kezelőorvosa, hanem egy másik szakember vizsgálja meg.

Mivel a mentők és a rendőrség kérése ellenére a háziorvos nem ment ki a legelőre, a halott férfi négy órán át feküdt a földön 35 fokos hőségben. A Népszabadság beszámolója szerint a rendőrök végül egy mezőkövesdi orvost hívtak a helyszínre, aki megállapította: a férfi halott, bűncselekményre semmi nem utal, ekkorra viszont a hőség miatt a holttest már fölpüffedt.

Keszthelyi Gyulát a rendőrök feljelentették az ÁNTSZ-nél, a tardi polgármester pedig szerződést bontott vele.