HUNOR megmondja, merre jár a hulladék

2013.06.26. 08:02
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség 2014 elejére kiépülő, HUNOR névre hallgató új informatikai rendszere segítségével követhetővé válik a szelektív hulladék útja. HUNOR-ból már van egy az országban, ez a katasztrófavédelem egyik mentőszervezete, amely az árvízi védekezésben is részt vett. Az új HUNOR 900 millió forintba kerül, a teljes pénzt az EU adja, kiépülése után pedig a várakozások szerint hatékonyabbá teheti a magyar hulladékgazdálkodást.

A hulladékgazdálkodás koordinálását segítő, nyomkövetést is tartalmazó informatikai rendszert vezet be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ), HUNOR (Hulladékgazdálkodási Naivgáció Országos Rendszere) néven, várhatóan a jövő év elejétől. A 900 millió forintos program száz százalékban európai uniós támogatásból valósul meg, az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programjának (EKOP) keretében.

Az új informatikai rendszer egyik célja, hogy az OHÜ és szerződéses partnerei nyomon követhessék az összegyűjtött hulladék útját, és ezáltal kiszűrhessék az esetleges rendellenességeket. Ezen kívül a HUNOR segítséget nyújt majd a feladatirányításban, az elszámolásban és az ellenőrzési folyamatokban, adatot szolgáltat majd az illetékes hatóságok felé, valamint az iratok elektronizálásával egyre kevesebb papír használatát teszi szükségessé.

A projekt előkészítését az OHÜ saját hatáskörben végezte el. A megvalósításához 15 közbeszerzési eljárás szükséges: ezek közül a kisebb modulok beszerzése már részben lefolyt, egy magasabb összeghatárú európai uniós közbeszerzés kiírása nyáron lesz esedékes, a működtetéshez szükséges hardvereket és a szoftverek egy részét pedig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon (KEF) keresztül fogják beszerezni – mondta Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője.

Hardverekre összesen 204 millió forintot fordítanak majd, míg szoftverfejlesztésekre 520 milliót szánnak, a fennmaradó 176 millió forint pedig a „projektmegvalósítással összefüggő egyéb költségeket” hivatott fedezni.

Roncsvadászat

A rendszer jövő januárban várható élesedésekor 400 járművet fognak nyomkövető berendezéssel ellátni. Az OHÜ ügyvezetője azt nem tudta megmondani, hogy ehhez képest összesen mennyi teherjármű működik közre a hulladékpiacot érintő szolgáltatásban. Török Szabolcs, a szervezet szóvivője szerint a rendszer azért is jelent komoly előrelépést, mert az ekképpen gyűjtött és a partnerek részére szolgáltatott adatok segítségével véghez vitt járatoptimalizálással jelentős megtakarításokat érhetnek el.

A hulladék útját a lakosság egyelőre nem követheti majd nyomon, de a hosszútávú tervek között ez is szerepel. A lakosok a jövőben például részt vehetnek az illegálisan lerakott hulladékok bejelentésében, egyfajta geocachinghez hasonló módon – mondta az OHÜ ügyvezetője. A HUNOR-on belül lesz olyan funkció is, amellyel az elhagyott gépjárműroncsokat, illetve az illegális hulladékot a hatáskörileg illetékes jegyzőknek lehet jelenteni, ezt egyelőre az OHÜ ellenőrei fogják használni.

A váratlan névrokon

A HUNOR mint projektötlet először 2012 májusában merült fel, de a név már 2011-ben megvolt – közölte Vámosi Oszkár. Igaz, az eredeti tervek szerint a Hulladék Nyomkövető Országos Rendszer elnevezés állt volna a betűsző mögött, még a szervezet májusi konferenciáján is ez a változat tartotta magát. A névről azonban viták alakultak ki az OHÜ-n belül, elsősorban arra vonatkozólag, hogy pontosan mit is takar a nyomkövetés, végül a szélesebb jelentéstartalmú navigáció nyert. „Engedtem a nyelvészterrornak” – kommentálta viccesen az esetet az ügyvezető.

Azonban a névvel más gond is akad: 2012 óta a katasztrófavédelemnek is van saját HUNOR-ja (Hungarian National Organisation for Rescue Services), akik májusban a Fradi-pályán tartottak bemutatót, az árvíz alatt pedig a HUSZÁR-ral együtt 89-en segédkeztek kritikus helyeken. Igaz, ez egy hivatásos nehéz kutató-mentő szervezet, ezért a két HUNOR tevékenységében nem várható rivalizálás. Ráadásul utóbbi neve angolul is van, és egy S-t is lespóroltak belőle.