Kizárta Keller Lászlót az MSZP a megyei közgyűlés frakciójából

2013.06.28. 14:40 Módosítva: 2013.06.28. 16:22

Keller László és Jakab Zoltán függetlenként folytatja tovább a munkáját a Pest Megyei Közgyűlésben, miután kizárták őket a szocialista frakcióból. A kizárás indokáról nem kívántak nyilatkozni az érintettek.

Keller László és Jakab Zoltán bejelentette, hogy a kizárták őket a frakcióból, amit jogszerűtlennek tartanak - tájékoztatta Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke az MTI-t. A Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülése előtt László Ferenc, az MSZP frakcióvezetője írásban jelezte Szűcs Lajosnak, a közgyűlés fideszes elnökének, hogy a két képviselő már nem tagja az MSZP frakciójának. Az elnök tudomásul vette a bejelentést, így Keller László és Jakab Zoltán a továbbiakban függetlenként vesz részt a közgyűlés munkájában - ismertette a sajtófőnök.

Keller László és Jakab Zoltán napirend előtt szót kért, és arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a szocialista frakció kizárta őket, amit nem tartanak jogszerűnek - tette hozzá. Keller szerint nem tartották be a frakciószabályt és a közgyűlés elnökének az eljárása nem felel meg a szervezeti és működési szabályzatnak. Ambrus András közölte: a közgyűlés függetlennek tekinti őket, így a 43 tagú Pest Megyei Közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakciójában 26-an, az MSZP-ében nyolcan, a Jobbikéban heten vannak, valamint a két független.

Tavaly júniusban az MSZP Pest megyei etikai bizottsága egyszer már kizárta a pártból Keller László volt közpénzügyi államtitkárt, de ezt a határozatot szeptemberben eljárási hibák miatt megsemmisítette az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága. A nol.hu korábban azt írta: Keller László kizárásához az vezetett, hogy több nyilvános fórumon kritizálta Bóth János egykori váci polgármestert, aki akkoriban az MSZP megyei elnöki tisztségéért indult. Bárándy Gergely, a párt etikai testületének elnöke erről akkor annyit mondott: Keller László ellen egyik párttársa tett bejelentést, mondván, valótlan állításokat fogalmazott meg róla.