Nemcsak Sólyom, az AirPaprika is tervben volt
Az elmúlt hetekben színre lépett új magyar légitársaság, a Sólyom Hungarian Airways mellett egy másik cég is megpróbál betörni a becsődölt Malév után maradt űrbe.
A formálódó repülős cégnél fontos marketingkérdés volt, hogy milyen névvel lenne érdemes kilépni a nemzetközi piacra.
Az Index információi szerint a légiforgalmi tervekkel kacérkodó cég terveiben egy darabig az AirPaprika elnevezés is szerepelt.
A kreatív tervek készítői úgy ítélték meg, hogy a paprikával könnyű lenne ismertté tenni, egyben Magyarországhoz kötni a társaságot, és a pirospaprika színvilága is jól illeszkedne a logón és a gépek festésén a nemzeti színekhez. Fontos szempontként merült fel az is, hogy az AirPaprika nevét biztosan ki tudják ejteni a külföldi utasok és céges ügyfelek.
A cég végül letett az AirPaprikáról és más néven kíván betörni a piacra, de egyelőre nem lép a nyilvánosság elé.
A közelmúltban az Index kis kutatást végzett a Ferihegyre érkező külföldi turisták között, hogyan boldogulnak a már induló Sólyom nevével, és kiderült, hogy a magyar s és az ly használata nem igazán előnyös a nemzetközi porondon.