Egy helyben toporognak a pártok
Jelentősen nem változott a pártok támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest, egyedül az MSZP támogatottsága csökkent kis mértékben – derült ki a Tárki júliusi, 1000 fő megkérdezésén alapuló felmérésből.
A teljes népesség körében júliusban a Fidesz-KDNP támogatottsága az előző hónaphoz hasonlóan maradt 26 százalékon. Az MSZP tábora a júniusi 13 százalék után júliusban 11 százalékon áll.
A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP népszerűsége szintén változatlan, júniusban és júliusban egyaránt 48 százalék, az MSZP támogatottsága viszont 4 százalékponttal, 24-ről 20 százalékra csökkent.
A bizonytalanok és a pártpreferenciájukat el nem árulók együttes aránya sem változott, az előző hónapban és most is 46 százalék, így a választóknak továbbra is közel fele nem tudja, vagy nem mondja meg pártszimpátiáját.
A Jobbik táborának aránya a teljes népesség körében júniusról júliusra 7 százalékról 8 százalékra, a pártválasztók között pedig 13-ról 15 százalékra nőttt. Az LMP a teljes népességen belül az előző havi 3 százalék után jelenleg 2 százalékra, a pártválasztók között pedig a júniusi 5 százalékot követően ebben a hónapban 3 százalékon áll.
Az Együtt 2014 – PM a teljes népességen belül változatlanul 4 százaléknyi szavazót vonz, míg a pártválasztók körében az elmúlt havi 7 után most 8 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció támogatottsága a teljes népességen belül 1ről 2 százalékra, a pártválasztók között pedig 2ról 4 százalékra változott.