Nem lehet mindig az államra várni

Rostás Árpád tudja, milyen nehéz az állami gondozottaknak: roma származású árvaként egy 220 fős nevelőotthonban nőtt fel. Egyik első emléke az, hogy amikor karácsonykor az anyukája után sírt, egy nevelőtanár elvitte a templomba, ahol a hely szelleme azonnal magával ragadta.

Olimpiai kerettag bokszoló is volt, de mivel gyerekkora óta rajongott a régi bútorok és a fából készült tárgyak iránt, végül restaurátor lett, többek között az Országház üléstermének faburkolata, XIV. Lajos bútorai és parkettája, valamint a Louvre ablakai őrzik munkája nyomát. Magyar Örökség-díjas, de a Prima Primissima-jelölést visszamondta egy rasszista megjegyzés miatt, mint elmondta: semmilyen díj nem ér neki annyit, hogy egy ilyen nemes kezdeményezést bárkik bemocskoljanak.

6

Képeinkért kattintson!Galéria: SomogyvárFotó: Barakonyi Szabolcs

Világszerte elismert szakemberként az Emberi Méltóság Tanácsa és a Széchenyi Tudományos Társaság támogatásával most székelykaput és fatemplomot épített hátrányos helyzetű gyermekek segítségével Somogyváron, a nevelőotthonként működő Széchenyi-kastély parkjában. A cél kettős: szeretne hálát adni azért, hogy őt állami gondozásban felnevelték és iskolázták az adófizetők pénzén; másrészt szeretné bebizonyítani, hogy a nevelőotthonban felnövő gyerekek is hasznos és büszke tagjai lehetnek a társadalomnak.

Nem retusáljuk ki Lomnicit

Rostás kalandos úton jutott el idáig: asztalos azért lett, mert orgona- vagy hintókészítőnek nem tanulhatott, nyaranta parkokban és lépcsőházakban aludt, hogy napközben a mesterek műhelytitkait elleshesse. Hivatalos restaurátori papírja máig nincs, módszerei is formabontóak: mielőtt belevágna a munkába, a régi mesterekhez imádkozik, hogy vezessék a kezét, hogy a bútor újra nevethessen, és tulajdonosa úgy tudja szeretni, mint a gyermekét.

Somogyvárra kevéssel a templomavatás előtt érkezünk, nem lepődünk meg, amikor a gyönyörű kastélyt siralmas állapotban találjuk. Első beszélgetőpartnerünk Lomnici Zoltán, akinek megígérjük, nem fogjuk kiretusálni. Az avatáson az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként vesz részt, a Széchenyi Tudományos Társasággal együtt ők a kezdeményezés védnökei.

Utóbbi elnöke, Szunai Miklós és Lomnici szerint egyaránt az a fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is megtapasztalják, hogy fontosak, és a saját munkájukkal nagy dolgokat hozhatnak létre. Lomnici kiemelte: a templom szakrális jelentőségén kívül ugyanilyen fontos, hogy a gyerekek végre ne azt érezzék, hogy a társadalom elfeledkezett róluk.

Üzenet Brüsszelnek

Somogyváron elsősorban fogyatékkal élő gyerekek élnek és tanulnak. Nekik egészen különleges élmény, hogy dolgozhattak a templom elkészítésén: egyikük büszkén meséli, hogy milyen ügyesen csiszolta a fát. Nemzetközi segítséget is kaptak: egy belga cserkészcsapat segítette a munkájukat, akik az avatón – rögtönzött kórusként – egy francia dalt csempésznek a mandolinon kísért székely himnusz elé. A 17 éves cserkészek összességében nagy élményként élték meg az itt töltött egy hetet, de nehézségként megemlítik, hogy a nagyobb kamaszok között voltak zárkózottabbak, akikkel szinte semmilyen kapcsolatot nem tudtak kiépíteni, amit a nyelvi akadályok sem könnyítettek meg.

6

Galéria: SomogyvárFotó: Barakonyi Szabolcs

Köszöntő beszéde előtt Latorcai János, az országgyűlés alelnöke informálisan a belga cserkészekhez apellál: vigyék hírét Brüsszelbe, hogy milyen nyitott társadalom a mienk, ahol származásra való tekintet nélkül mindenki szakmát tanulhat, kiemelkedhet, és megállhatja helyét az életben. A belga fiatalok nem tűnnek túl tájékozottnak az EU és Magyarország aktuálpolitikájában, így látszólag észre sem veszik a kulturális diplomáciai misszióra tett finom célzást.

Összetartozás, nem széthúzás

Rostás Árpád filozófiája összetettebb: számára a legfontosabb üzenet az, hogy összetartozásra és nem széthúzásra van szükség, az állami gondolkodásban felnövőknek pedig inkább szakmát kell tanulniuk, mert különben „mindenki sztár akar lenni″, és „depressziós és idegbeteg lesz″. Hálás az államnak a saját neveltetéséért-iskoláztatásáért, de azt vallja, hogy nem lehet mindig az államra várni, a tábort is civilszervezetek és az EU támogatásával hívta életre.

Legfőbb erőssége, hogy példát tud mutatni: „Úgy telt el a húsz év, hogy a cigány kisgyerek azt látta, az apja nem dolgozik, nincs munka, nem tud menni″ – nyilatkozta. Szüleire nem haragszik, mivel ha nem állami gondozásban nő fel, talán nem is találja meg azt a szakmát, ami mára családja mellett egész életét kitölti. Fiát is Michelangelónak nevezte el legkedvesebb régi mestere után.

6

Galéria: SomogyvárFotó: Barakonyi Szabolcs

Az ünnepség végén felszentelik a templomot. Rostás Árpád nem mond beszédet: nem a szónoklatok érdeklik, ahogy a Magyar Örökség-díj méltatásában elhangzott, ő a fa nyelvét érti. A fa suttog, beszél hozzá, megmutatja, milyen volt fénykorában, és hogyan varázsolhatja újjá.

Rostás Árpád tábora augusztus közepéig folytatódik, vannak még férőhelyek 10–21 éves, hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok számára.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!