A Közgép környékéről jön Orbán veje
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Közgép egyik leányvállalatának, az E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-nek az igazgatósági tagja Tiborcz István, aki szeptember elején feleségül veszi Orbán Viktor kormányfő legidősebb lányát.
Az E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-ről két éve közölt cikket az Origo, eszerint a vállalkozás egy cégcsoport része, amely áram-, illetve gázkereskedelemmel is foglalkozik, és mindegyik társaság nevében szerepel az E-OS. A csoport többségi tulajdonosa a Közgép Zrt., amelynek elnöke Nyerges Zsolt, a vállalat pedig Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. Mindkét üzletembert a kormánypárt mögött álló befolyásos háttérembernek tartják.
A Közgépet Orbán szombati tusnádfürdői beszédében – az OTP, a MOL, a Richter, és az MVM mellett – azon nagyvállalatok közé sorolta, amelyekre szüksége van az országnak. A kormányfő korábban nem hozta szóba a cég nevét. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy az ellenzék az elmúlt években keményen támadta a kormányt a cég állami megrendelései miatt.
Az E-OS-csoportban a Közgép 2010-ben szerzett részesedést, de az Origo szerint már korábban is ehhez az üzleti körhöz tartozott. A csoport egyik tagjának, a 2006-ban létrehozott, áramkereskedelemmel foglalkozó E-OS Energiakereskedőnek, az ARNO '99 volt az alapítója. Az ARNO '99 pedig Nyerges érdekeltségébe tartozott. Az E-OS Energiakereskedőnek 2008-tól a Magyar Villamos Művek (MVM) élére történő kinevezéséig Baji Csaba volt a vezetője.
Az E-OS Innovatív Energetikai Zrt. 2010-ben került az E-OS-csoport tulajdonába. Előtte a cég Tiborcznak, illetve az MKB Bankot korábban vezető Erdei Tamás fiának az érdekeltségébe tartozott. A cég energetikai beruházásokkal, zöldenergiára épülő fejlesztésekkel foglalkozik.
A társaság az elmúlt években több tenderen is nyert, 2010-ben például a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött megállapodást a helyi közvilágítás korszerűsítésére. A települést akkor Lázár János irányította, aki jelenleg a kormányfő hivatalát, a Miniszterelnökséget vezeti. A cég adózott eredménye 2011-ben 100 millió, tavaly pedig már 201 millió forint volt.
Az Átlátszó.hu tavaly nyáron arról írt, hogy a Fejér megyei Bicskén Tiborcz István egyik testvére lett a legnagyobb nyertese az állami földbérleti pályázatnak. Eszerint a kormányfő leendő vejének testvére 157 hektár szántó felett rendelkezhet az elkövetkező húsz évben. A másik testvér, Tiborcz Péter 2006-2010 között a Fejér megyei közgyűlés fideszes alelnöke volt, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója.
A kormányfő a Blikk keddi cikkében Tiborcz Istvánról azt mondta: szüleit már korábbról ismeri, édesapja orvos, jól működő gazdaságuk van. Az E-OS-on keresztül kedden próbáltuk elérni Tiborczot – egyelőre sikertelenül.