Túl lassan lopta a rádiót

2013.08.02. 10:45

Addig-addig vacakolt egy autórádió kiszerelésével egy esztergomi tolvaj egy autórádió kiszerelésével, amíg haza nem ért az autó tulaja. A tolvajt elfogta a rendőrség, és nemcsak a rádió lopási kísérletet, de más bűnöket is beismert.

A 34 éves esztergomi férfi július végén, egy nyitott kertkapun át juttott be egy ház kertjében parkoló autóhoz, amelyet feltört, majd közel fél órán próbálkozott a rádiómagnó kiszerelésével. Azért tartott ennyi ideig a szerelés, mert a tolvaj nagyon ügyelt arra, hogy ne sérüljön meg a rádió, amelyet később szeretett volna eladni. Amikor az autó tulajdonosa hazaért, a tolvaj elmenekült.

A rendőrség pár napon belül elkapta a férfit, aki elmondta, hogy már korábban is többször megsértette a törvényt. Júliusban például egy PB-gázpalack ellopásával próbálkozott, kétszer is, sikertelenül. Egyszer pedig már korábban is azért vallott kudarcot, mert a tulajdonos rajtakapta a lopáson.