Koronavírus adatok

2022. jan. 14.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Gusztáv
-5 °C
4 °C

Így szívnak az iskolák a könyvekkel

2013.08.29. 14:15
Végre nincsenek egyedül azok a gyerekek, akik szeretik őrületbe kergetni a szüleiket és a tanáraikat, úgy tűnik ugyanis, hogy a tankönyvellátás államosításával a kormányzat erősítést küldött nekik. Összegyűjtöttük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyekkel a rendelésnél, szállításnál és a könyvosztásnál találkoztak az érintettek.

Előzmények:

  • Előző cikkünkben bemutattuk, mi változott a tankönyvellátás államosításával, milyen volt a régi és milyen az új rendszer. Írtunk arról is, hogy az ellátást koordináló állami cég (Kello) eddig főleg csak bénázott, de önmagában az, hogy a kiszállítást sok helyen az utolsó pillanatban tudják csak teljesíteni, káoszhoz még nem vezet.

De most ugrik a majom a vízbe:

  • A könyveket szét is kell osztani a diákok között. Valójában ez, nem pedig a rendelés/kiszállítás lesz az államosított könyvellátás igazi tesztje, hiszen itt látható majd egészben a folyamat és a végeredmény: mindenki hozzájut-e a könyvekhez, amelyekért fizetett? Azokat a könyveket kapja-e meg mindenki, amiket megrendelt? Milyen gyorsan korrigálja a rendszer saját hibáit?
  • Az Indexnek elküldött beszámolók és az állami cég eddigi produkciója alapján kétséges, hogy a Kello ura lesz a helyzetnek.
  • A lapunknak megküldött beszámolók alapján bemutatjuk, melyek a leggyakoribb hibák a rendelés, a kiszállítás és a kiosztás fázisaiban.

Welcome to the jungle!

Az iskolai tankönyvfelelősökre nézve sértő a cím – írta az egyik gimnázium tankönyvfelelőse a Műhiszti-e a tankönyvek körüli mizéria? című cikkünkre reagálva.  „Látná csak a cetliket, amivel egyes raklapokat kísértek a szállítók, nem csoda, hogy 15 csomagunk barangolt az országban, és tucatnyi hiányzik meg téves” – fakadt ki. Mint írta, határidőre semmilyen ígéret sem teljesült, és a rendszerben most sem látható, ki fizette ki a csomagot. „A tanárok munkaeszközei, az ő tankönyveik és tanári kézikönyvei nem jöttek meg” – mesélte, hozzátéve, hogy ezt nem szabadna egy ejnye-bejnyével megúszni. Mindez szerinte 80-120 plusz munkaórát jelent iskolánként. Rendszerleállásokról, hiányos előkészítésről, rugalmatlan elvárásokról számolt be, és arról is, hogy a szülők egész nyáron hívogatják őt a problémák miatt. „Persze senki nem mer nyilatkozni, én megtettem, ki is vágták a városi televízióból” – írta névvel az olvasónk.

Az olvasói levelekből mindenesetre kiderül, hogy a rendszer valóban rendkívül rugalmatlan. Egy szülő például banki átutalással fizetett, a Kello erre lehetőséget adott. A szülőknek azonban nem volt nyomtatójuk, így az internetes átutalásról nem tudtak bizonylatot nyomtatni. A gyerekük zuglói iskolájában már augusztus 24-én elkezdték osztani a könyveket, de nekik nem adtak belőle, ugyanis az iskolának nem volt listája azokról, akik befizették a könyvek árát.

„Egy hivatalos banki igazolás 2200 forint, amit már csak azért sem fogok kifizetni, mert szerintem a XXI. században rendelkezni kellene a szolgáltatónak naprakész listával, hogy ki jogosult már a könyvére, és még ki nem. Azok után főleg, hogy hetekkel korábban kellett utalni a pénzt!” – írta. Egy másik olvasónk pedig arra panaszkodott, hogy banki átutalással fizetett, de mégis a nem fizetők listájára került.

Többen azt kifogásolják, hogy a rendelésnél nem válogathatnak. „Első meglepetés még tavasszal ért, amikor kiderült, hogy semmiféle választási lehetőségünk nincs a tankönyvek terén. Hiába volt meg az idősebb testvér tankönyve, azt a kisebbnek ugyanúgy meg kellett rendelnie és természetesen fizetnie" – panaszkodott egy olvasónk.

A rendeléskor tapasztalt leggyakoribb hibák:

  • Az informatikai rendszer akadozik.
  • Nehezen lehet kommunikálni a Kello munkatársaival.
  • A szülőknek és az iskoláknak is késve válaszol a Kello.
  • Az, aki átutalással fizetett, azt a nem fizetők közé sorolták.
  • Rossz a nyilvántartás.
  • Az egyedi eseteket képtelen kezelni a rendszer.
  • A szülők egymással ellentétes információkat kapnak a Kellótól.
  • Késve érkezik meg a csekk.

Egy tipikusnak mondható eset arról, milyen nehézkes a Kellóval kommunikálni:

A középső gyermekemnél volt olyan könyv, amit ingyen kértünk, és olyan is, amit megvennénk. Az iskola regisztrálta a kérésünket. Azt hittük, minden rendben van. Aztán június 27-én kiderült, hogy nincs. Ekkor kaptunk levelet az iskola igazgatójától, hogy azok a gyermekek, akik jogosultak lennének az ingyen tankönyvre, de mégsem élnek ezzel a lehetőséggel, maguk kell, hogy megvásárolják a könyveket a Kellón. A tájékoztató email részletes leírást tartalmazott a regisztráció és a rendelés menetéről. Ezek alapján meg is rendeltem a kérdéses könyveket a Kello webáruházában. Augusztus első hetében érkezett meg a csekk, amit még aznap be is fizettem. Azóta is ugyanaz olvasható a rendelésem státuszjelölésénél: díjbekérő kiküldve. Próbáltam telefonon elérni az érintett boltot, mert hogy személyes átvételt kértem spórolási céllal. Természetesen nem sikerült telefonon beszélnem velük. Ekkor, augusztus 22-én, írtam egy emailt, amelyben rendelésszámomat megadva vártam a jelzést, hogy mikor vehetem át a könyveket. Még aznap kaptam egy választ:
Tisztelt XY!
Küldünk Önnek tájékoztatást mikor érkeznek meg a könyvek, mikor tudja átvenni.
Üdvözlettel: WZ

Visszaírtam, hogy remek, de mégis mikor, mert hamarosan itt a szeptember! Erre természetesen nem kaptam már választ.

Úgy tűnik, a csekkekkel is hadilábon áll a központ. „Lányom osztálytársa nem kapott csekket. Szülő elég agilis, telefonált a Kellónak, állítólag az egész osztály címe, adatai hiányoztak. Telefon sulinak, pótolták. Csekk sehol, felhívta a Kellót újra, kiderült, félre van írva a kislány címe. Javítani nem tudnak, de kiküldik a csekket a sulinak. A csekk hétfőn nem volt benn, majd a tankönyvátvételnél kérjen, menjen el a postára, fizesse be, és majd akkor kap tankönyvet" – írt le egy esetet egy olvasónk. Egy mosonmagyaróvári iskola 25 fős osztályából pedig csak ketten kaptak befizetési csekket, közülük az egyiknek nem is kellett volna küldeni, mert ingyenes tankönyvekre jogosult.

Az alábbi történet szintén azt igazolja, hogy az egyedi eseteket (például amikor a szülő spórolni tudna) képtelen hatékonyan kezelni a rendszer:

Fiunk most kezdi a középiskolát Székesfehérváron, a beiratkozás június 26-án volt. Ekkor az iskola kérése szerint jeleztük, hogy nem tartunk minden könyvre igényt. A cirka 26.800 Ft-os csomagból egy könyvet megkaptunk barátoktól, így több, mint 3.000 Ft-tal csökkentettük a csomag árát (akkor még ezt hittük, mint ahogy sokan hiszik, hogy a tranzakciós adót a bankok fizetik...).  Alig telt el másfél hét, jött is a díjbekérő, július 1-jei keltezéssel, melyben a teljes tankönyvcsomag szerepelt teljes áron, de már augusztus 15-i fizetési határidővel (pár nappal ezelőtt módosították a háborgás hatására augusztus 1-jéről a fizetési határidőt államtitkári (!) utasításra). Az iskolában azt mondták, hogy Ők már nem tudnak módosítani, csak majd talán augusztus végén. Ekkor még úgy volt, hogy csak annak lesz tankönyve, aki befizeti augusztus 15-ig az összeget.

E-mailen jeleztem a Kello felé, hogy „nem ezt kértük", és hogy a beiratkozáshoz képest 3 munkanap alatt kiállított díjbekérő miatt esélyük sem lehetett figyelembe venni a változásokat. Közben nagy nehezen telefonon is elértem Őket (ravasz húzás, hogy a honlapról központi számok találhatók csak Elérhetőségek címen, kerülő úton lehet megszerezni a tankönyvellátási ügyintézők közvetlen telefonszámait ). Szóban azt tanácsolták, hogy ne a csekken, hanem elektronikusan utaljam az összeget és a közlemény rovatba írjam be a befizető azonosítót, valamint azt, hogy mely könyvet nem kérjük. Én mint „törvénytisztelő polgár" megtettem ezt július 16-án. (...)

Telt-múlt az idő, 4,5 hét után válasz érkezett az e-mailes megkeresésemre a Kellótól, melyben azt tanácsolják, hogy ne fizessem be a csomag árát, majd utólag módosít az iskola, arról küldenek új díjbekérőt és csekket (hogy mi ez a fanatikus ragaszkodás a csekkhez, fel nem foghatom). (...)

Írok a Kellónak, hogy szóban nem ezt mondták másfél hónapja, erre a válasz, hogy félreértés történhetett, mert így a „RENDSZER" nem tudja beazonosítani a befizetést, mert nincs rajta a befizető azonosító. De rajta van, a megjegyzés rovatban. Akkor az összeg nem egyezik, nincs rajta a gyerek OM azonosítója stb. Na jól van, tudják mikor fogok én előre fizetni egy állami „nonprofit" cégnek. Időközben telefonon elérem közvetlenül a kellós kollégát, aki kedves és megértő, de nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Iskola tud csak módosítani, én nem (az nem számít, hogy én fizetek), de legyek nyugodt, mindenki megkapja  a tankönyvet, az is, aki nem fizetett időben. (...)

Tankönyvosztás napja, augusztus 26., hétfő.
Irány az iskola, biztos, ami biztos, a kinyomtatott, Kellóval folytatott levelezést is viszem, valamint a banki átutalás igazolását. Iskolában nagyon kedvesek, tankönyvfelelős sóhajt egy nagyot. Ő is tudja, hogy mi nem kértünk egy könyvet, mégis az egész csomag jött, de így nem adhatja oda és ki sem vehet belőle.

A Kello szerencsétlenkedésére akár az iskolák is ráfizethetnek. Egy tanár olvasónk levele:

A tankönyvrendeléseket június 14-ig lehetett leadni. Ez meg is történt. Majd június 24-én (amikor már nem lehetett módosítani a rendelésen) jött egy e-mail, miszerint a szakiskolások ingyenes közismereti könyvet kapnak. Viszont nem lehetett visszamondani az ezek szerint feleslegessé vált közismereti rendeléseket. Ez fölöttébb kellemetlen, hiszen így kapják a tanulók az ingyenes könyvet, s mivel meg lett rendelve, fizethetnek a szülők a megrendelt könyvekért. S teljes joggal háboroghatnak, hogy mi az, hogy fizetni kell, amikor hallották a tévében, hogy ingyenes. A Kellónál telefont fel nem vettek, e-mailre nem reagáltak, a rendelésekhez pedig nem lehetett hozzáférni.

Július 26-án feleségem megnézte a rendeléseket, s látta, hogy a kilencedikes szakiskolás magyar könyvek átkerültek az úgynevezett könyvtári rendelésbe. Természetesen azonnal levelet írt, amire két hét után válaszoltak is, hogy azok az ő rendelései, abba senki bele nem nyúlhatott. Majd másnap egy újabb levélben elmagyarázták, hogy igen, a Kellónál írták át a tanulók rendeléséből az iskola könyvtári rendelésébe. S most az az álláspont, hogy az iskolával akarják ezeket a könyveket kifizettetni, hiszen megrendelte az iskola! Az természetesen, hogy ebben a „fölösleges" rendelésben teljes mértékben a Kelló a hunyó (legalábbis az iskolából így látszik...), az nem számít. Az iskolának (vagyis KLIK-nek) pedig természetesen nincs pénze a fölösleges könyvek megvásárlására.

S az pedig szintén érthetetlen, hogy miért van az, hogy a többféle közismereti könyvből csak a magyart tették át könyvtári rendelésbe, a többit miért nem? Küldtek egy listát arról, hogy mely kiadók közismereti könyveit rakták át a tanulói rendelésekből könyvtári rendelésbe. Tehát, ha X kiadótól rendelt az iskola, akkor átkerült, ha Y-tól, akkor pedig nem. Ha a leírtak összevisszaságnak tűnnek, akkor sikerült érzékeltetnem valamit abból, hogy mi van a tankönyvpiacon/közoktatásban.
Azt, hogy a rendszer felkészületlenül lett elindítva, az alábbi tanári panasz is igazolja:
A rászorulókat idén is írásban kérdeztük, hogy könyvtári, használt tartós tankönyvet kér, vagy új könyvet saját tulajdonba, esetleg más forrásból szerzi be (pl. családból, ismerősöktől). Felmérésünk alapján 550 ezer forint értékű tartós tankönyvet nem könyvtárból kérnének, hanem „örökbe” megvásárolnának.
Írtam a Kellónak (...), hogy mi ennek a módja, hogyan lehet ezeket megvásárolni majd az ingyenességre jogosult szülőknek. Erre nyilatkozatot tettek fel, hogy a majd később kialakítandó webáruházban tehetik ezt meg. (Jelzem, hogy a szülők kis hányadának van meg ehhez az informatikai ismerete, netelérése) Mivel ez határidőig nem nyílt meg, s gyermek nem maradhat tk. nélkül, így minden tartós tk.-et „könyvtárból kölcsönzi” jelöléssel állítottam be a tanulóknak. :-(
Egész nyáron kaptam a telefonokat, e-maileket, égtek a suli vonalai (és dolgozói) - a 146 szülő nem kapott csekket erre a pár db tk-re.... Persze, hogy nem, mert ők ingyenesek.
Ez máig nem oldódott meg, nem tudjuk hogyan fizethetik be, s kinek azokat a könyveket, melyet megvásárolnának a könyvtárból. Kártérítésként most nem, mert nem rongálták meg, hisz újak lesznek.
A kiszállításkor tapasztalt leggyakoribb hibák:
  • Az informatikai rendszer akadozik.
  • Csúszik a kiszállítás időpontja.
  • Az alvállalkozók és az iskolák is egymásnak ellentmondó információkat kapnak a központból (Kello).
  • A szállító jelzi, mikor érkezik, a tanárokat berendelik a szabadságukról, de a megadott napon mégsem érkeznek a könyvek.
  • Gyenge a csomagolás.

Azt már megírtuk, hogy sok iskolában az utolsó pillanatban érkeznek meg a könyvek. Arra is volt példa, hogy a kiszállító cég jelezte, mikor érkezik, de nem ment. „Augusztus elején az intézmény zárva tartásának idején kellett az igazgatónak szabadságról berendelni dolgozókat, mert azt az értesítést kapta, jönnek a könyvek. Az igazán abszurd az a dologban, hogy a tankönyvek a tegnapi napig (augusztus 27.) nem érkeztek meg az iskolába!" – írta egy nyíregyházi gimnázium tanára.

Egy másik, szintén tanárként dolgozó olvasónk szerint voltak olyan csomagok, melyeknek az ellentételezése a Kello szerint nem érkezett meg a céget. „Mivel ezek között tanárok is voltak, gyorsan kiderült, hogy befizették, csak nem képesek nyilvántartani" – írta.

A kiszállítást végző alvállalkozók alvállalkozói közül is volt, aki elégedetlenkedett lapunknak. „Igazából annyi a probléma, hogy ezt az új rendszert olyan találta ki, aki életében nem csinált még ilyet, egy részét még most fejlesztik" – mesélte egyikük az Indexnek. Példaként a Kello programját említette, amit a cég csak akkor mutatott be a terjesztőknek, amikor a könyvek jó része már bent volt a raktárban – ráadásul a szoftver akkor is még fejlesztés alatt volt, a régióközpontok alvállalkozóit pedig nem is tudja kezelni. De nemcsak erre panaszkodott forrásunk. „Sokszor ellentétes információkat kapnak az iskolák és mi mint terjesztők, például a visszáruval kapcsolatban, amit a program egyelőre szintén nem tud kezelni" – mondta.

Bár több iskola arról panaszkodik, hogy a kiszállított csomagokat a tanárok és segítőik cipelik fel az emeletre, az alvállalkozó alvállalkozójának dolgozó forrásunk szerint „egyszerű a nyitja". Mint írta, eddig a tankönyfelelősök több pénzt kaptak a munkájukért, most jóval kevesebbet. Szerinte ez az oka, hogy „hozzá sem akarnak érni a könyvhöz, csak ha nagyon muszáj, ezért a hiszti".

Többen panaszkodtak a gyenge csomagolásra is. A szállításban résztvevő forrásunk szerint ezeket a zacskókat csak egy helyről vehetik meg. Elismeri, hogy ezek nem túl erős csomagok, a könyvek egy része pedig bele sem fér rendesen.

A szétosztáskor tapasztalt leggyakoribb hibák:

  • Hiányos a csomag.
  • Van, aki fizetett, de a listán nem fizetőként van feltüntetve.
  • Aki reklamál, nem tudja, mikor lesz a hiba korrigálva.

Bár a könyveket az államtitkárság utasítására csak szeptember 2-ától lehetne kiosztani a tanulóknak, számtalan iskolában már azután kiosztották, hogy megérkezett. A 2-ai határidőt valószínűleg azért írta ki az államtitkárság, mert tudta, hogy lesznek olyan iskolák, ahová csak addigra érkeznek meg a könyvek. A szétosztásnál a leggyakoribb hiba, hogy hiányosak a csomagok.

A napokban megérkeztek a könyvek az iskolába, azonban a tanárnő azonnal jelezte, hogy probléma van a csomagokkal. Kibontáskor kiderült, hogy a diákoknak névre szólóan összeállított csomagok mindegyike hiányos. Egy bizonyos tankönyv mindegyik csomagból hiányzott, holott a csomagolási/átvételi lista szerint benne volt. Némelyik csomag egyes tankönyvekből két példányt is kapott, másokból ugyanaz a könyv hiányzott. Három olyan diák csomagját is megkapta az osztály, akik nem is az iskolánkba járnak.

Sokan pedig azt kifogásolják, hogy miért nem vehetik át a csomagokat akkor, ha azok már megérkeztek az iskolába.   

A sok-sok negatív visszajelzések mellett kaptunk néhány pozitívat is, de kizárólag szülőktől. A pozitív tapasztalatok kevés konkrétumot tartalmaztak, inkább általánosságban dicsérték az államosítást. Ez a levél azonban konkrét előnyként említette, hogy a könyvosztás gyorsabban ment, mint az előző években:

Soha ilyen gyorsan nem sikerült átvenni a könyveket. Ugyan az iskolában működött a kormányellenes tanári propaganda (gondolom a szoci polgármesterünk felsőbb utasítására), mert olyan feliratokat raktak ki a tanárok, hogy a „kormányzati intézkedések miatt sokkal bonyolultabb lett a könyvátadás, készüljenek a szülők a hosszabb várakozásra stb.", szóval ment a hisztériakeltés rendesen. De ilyen gyors soha nem volt még :-) Logikus is, hogy most gyorsabb, hiszen mindenki csak csekkel állt sorba, eddig meg pénzeztek, aprót kerestek, váltani kellett stb. Aztán azért is gyorsabb volt, mert eddig ott keresgélték a könyveket, most meg csomagban küldték és csak odanyúltak érte.

Összességében tehát úgy tűnik, az állami tankönyvellátás premiere nem okozott kevesebb bosszankodást az iskoláknak és a szülőknek, mint a régi rendszer.



  • Vennék
  • Hírek