Nyomoz a rendőrség a jászladányi anthrax miatt
Nyomozást indított a rendőrség a jászladányi fertőzött állatok elhullása ügyében, az eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendelték el - közölte a rendőrség. Az ügyben a megyei kormányhivatal illetékes szakigazgatási szerve tett feljelentést.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a múlt héten egy Jászladányból származó elhullott juhból kimutatták a lépfene kórokozóját. A szakemberek azonnal megkezdték a betegség felszámolását.
Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön hangsúlyozta: egyelőre csak feltételezések vannak, ezek közé tartozik, hogy egy közeli tóból, illetve, hogy egy dögkútból ered a baktérium, bizonyíték azonban még egyikre sincs.
Az államtitkár kiemelte, hogy az állatokat beoltották, további megbetegedések nincsenek, "mindent fertőtlenítettek", és úgy tudni, fertőzött hús nem került kereskedelmi forgalomba.
Évente-kétévente előfordul hasonló eset, amelyet jól lehet lokalizálni, a magyar állategészségügy a helyén van - hangoztatta Kardeván Endre, megerősítve: helyi betegségről, nem járványról van szó.