Megóvják a bajai választást Bajnaiék
A vasárnapi bajai önkormányzati képviselőválasztást összességében a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte 467 szavazattal. A 3-as választókörzetban a három baloldali párt, az Együtt-PM, az MSZP és a DK közös jelöltje, Teket Melinda 406 szavazatot kapott.
Teket azonban a részletes eredmények szerint az öt szavazókör közül háromban nyert.
A fideszes és a baloldali jelölt közötti szavazatszámot a Bokodi úti szavazókör fordította meg, ahol a fideszes jelölt a másik négy szavazókör szoros eredményeihez képest többszörös különbséggel nyert. Itt 97-en szavaztak Kovácsra, és 29-en Teket Melindára.
Az Együtt-PM már vasárnap kifogással élt a bajai választási bizottságnál, mert szerintük az eredményt döntő mértékben befolyásoló jogszabálysértő cselekmények történtek az időközi voksolás alatt.
A vasárnapi beadvány szerint éppen a Bokodi úti szavazókör előtt fenyegette meg két ismeretlen személy az egyik ellenzéki párt képviselőjét, aki a választás tisztaságának megőrzése érdekében tartózkodott a helyszínen, hogy „meg se próbálja figyelni” a tevékenységüket. Az Együtt-PM szerint a két ismeretlen személy sofőrként, váltott gépkocsikkal folyamatosan szállította a szavazókat a szavazókörbe.
Bajnaiék a fenti Baján készült videót mutatták be bizonyítékként a törvénysértésekre. A felvételen egy helyi roma érdeklődik az "elnök úrtól", Ajtai Tibor megyei Lungo Drom-os vezetőtől, hogy hányszor fordulhat.
Az ügyben megkerestük a választási irodát is (mivel a választási bizottság szükség szerint ülésezik, a választási irodát vezető jegyzőt kerestük). Papp Zoltán bajai jegyző, a választási iroda vezetője elmondta: egyelőre nem érkezett fellebbezés a hivatalba.